Megjelent: 10 éve

A külföldiek számára is élhető ez az ország? - az orientation túrán kiderül

Amikor az ember külföldre utazik nyaralni, sokszor elviszi magával a fél patikát, aztán kiderül, hogy éppen a nyaraló mellett van a gyógyszertár. Ismeretlen helyre utazni még két hétre sem egyszerű, hát még hosszú távon munkát vállalni külföldön vagy külföldiként Magyarországon. Szerencsére nincs is szükség arra, hogy az első munkanapján a Magyarországra érkező szakember elveszetten ácsorogjon egy buszmegállóban és megpróbáljon eljutni az új munkahelyére. Ugyanis az orientation túra segítségével az ide érkező munkavállaló előre felmérheti, vajon ez az ország megfelel-e neki, megtalálja-e nálunk a már megszokott szolgáltatásokat, élelmiszereket, egészségügyi ellátást – és még sorolhatnánk. Cziczárdi Györgyi, relocation szakember, az Expat Center ügyvezetője azt mondja, sokszor már az állásajánlat elfogadása előtt hozzájuk fordulnak, hogy mutassák be a jelölteknek, mennyire élhető számukra Magyarország.

Amikor kutyamasszőr vagy szithártanár kell

Az orientation egy személyre szabott városbemutató program, ami túlmutat egy sima városnézésen, hiszen nem turista szemmel, hanem expat szemmel mutatja be a várost – mondja Cziczárdi Györgyi. „A külföldi munkavállaló és családja így nemcsak a várost ismeri meg, de helyi jellegzetességeket és az itteni szokásokat is. Sok esetben még a költözés előtt kérik az orientationt, akár még a cég állásajánlatának elfogadása előtt, hogy ez is hozzásegítse az expatot abban, hogy pozitív döntést hozzon. Hiszen, ha látja, hogy az itteni környezet is alkalmas a korábbi életszínvonalának fenntartására,hogy itt is tud a gyereke balettórára járni, itt is tudja a vallását gyakorolni, az esetleges allergiájának, betegségének megfelelő élelmiszerek itt is elérhetőek, akkor könnyebben mond igent egy áttelepülésre. Vannak, akik a lakáskeresést megelőzően igénylik az orientationt, mert a város gyakorlati megismerése után reálisabban látják a lakhatási lehetőségeket és könnyebben, gyorsabban találnak ezután megfelelő otthont maguknak. És vannak olyanok is, akik már az áttelepülésük után kérik a szolgáltatást, hogy jobban megértsék a város működését, helyi tippeket várnak a könnyebb beilleszkedéshez.”

Felmérések azt mutatják, hogy akkor lesz igazán sikeres az áttelepülés, ha azt orientation előzte meg: hiszen ha a szakember gördülékenyen folytathatja életét, nem kell azon törnie a fejét, hogy hol tisztíttathatja ki a ruháit vagy hol vehet gluténmentes élelmiszereket, akkor a munkáját is hatékonyabban végezheti.

Ahhoz, hogy a program igazán hatékony legyen, nagyon fontos az előzetes egyeztetés. Meg kell ismerni az ügyfelet, az igényeit és ennek megfelelően állítják össze számára a programot. „Emailen és telefonon felmérjük az igényeket, hiszen nem mindegy például, hogy egyedülálló, vagy családos, mert ennek megfelelően fog valószínűleg lakóövezetet választani, ehhez kapcsolódó kérdései lesznek. Ezen kívül figyelembe vesszük, hogy hol lesz a munkahelye, mik a szokásai, mi a hobbija és az érdeklődési köre.” Így aztán megesett már, hogy különleges kívánságoknak is eleget kellett tennie a relocation szakembernek: „Kértek már ajánlást kutyamasszőrre vagy szithár tanárra is, szóval a programnak csak a képzelet szab határt. A szolgáltatás részeként egyébként egy “welcome csomagot” is adunk, benne az ügyfelek számára hasznos információkkal, sőt még egy saját készítésű, beilleszkedést segítő kiskönyvet is, a címe Step by Step: Living in Hungary.”


A család beillesztése is fontos



Cziczárdi Györgyi szerint magasabb pozíciók esetén a cég áttelepülési ajánlatának elfogadása múlhat egy jól sikerült orientation túrán, a beilleszkedés sikeressége pedig családok esetében mindenképp létfontosságú. „Előfordult, a feleség nem érezte jól magát itt, nem tudott beilleszkedni és gyerekestül hazaköltözött. A dolgozó férj először ingázni kezdett, de a kapcsolatukat ez hamar kikezdte, a gyerekük is beteg lett, szóval hosszú távon nem lehetett fenntartani a helyzetet és végül megszakította a kiküldetését és hazatért. A cég által ráfordított energia ezáltal felesleges költség lett ráadásul még a pozíció is betöltetlen maradt, tehát a kiküldetés kudarcba fulladt. Pedig megspórolható lett volna egy hatékony orientationnel, vagy bármilyen, beilleszkedést segítő programmal, kulturális tréninggel.” A szakember szerint egyre több cég van tudatában annak, hogy érdemes foglalkozni a beillesztéssel, de általában a cégkultúrától és az adott munkavállaló pozíciójától függ, hogy áldoznak-e erre a célra.

A beilleszkedés nem feltétlenül attól függ, hogy melyik országból jön valaki, hanem az egyéb személyes tulajdonságoktól, a szocio-kulturális háttértől. Könnyebben illeszkedik be az, aki korábban már élt más országokban is, mint aki első alkalommal költözik és nagy általánosságban azt lehet mondani, hogy minél messzebbről jön valaki és minél hosszabb időre, annál nehezebb dolga van.


A sokk elkerülhetetlen



„Nemrégiben megkerestek azzal, hogy egy órában tartsak kulturális tréninget, többre nincs ideje az expat kollegának. Elmagyaráztam, hogy miért nincs értelme ennek, hogy egy órában bemutatni egy várost, egy országot nem lehet, ez olyan mintha valaki 1 nap alatt akarna megtanulni egy nyelvet. A beillesztés nem lehet sikeres, ha nincs rá elég idő hagyva.” – mondja Cziczárdi Györgyi. Minden áttelepülőnek tisztában kell lennie azzal, hogy kulturális sokkon fog átesni, a kérdés csak, hogy ez a sokk milyen intenzív és mennyire tartós lesz. „Lényeges ilyenkor a környezet (család, kollegák) türelme és a HR vezető szaktudása is: ha ő tudja, hogy milyen fázisokra lehet számítani a sokk folyamata során és jó szeme van ahhoz, hogy észrevegye, mikor kell külsős segítséget (például kulturális tréninget) kérni, akkor már nagy baj nem lehet.” – mondja a szakember. Fontos, hogy az Expat Center áttelepülés után sem hagyja magára ügyfeleit: legyen szó egy buli megszervezéséről vagy egy lerobbant autóról, az átköltözés után is bizalommal fordulhatnak hozzájuk segítségért.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Idegenrendészeti törvény: első tapasztalatok - szakmai tájékoztató reggelit szervez az Expat Center

Megjelent az új idegenrendészeti törvény végrehajtási rendelete, újra be lehet nyújtani tartózkodási engedély iránti kérelmeket az Országos... Teljes cikk

Munkaerőpiaci fordulatok: Innováció és alkalmazkodás a HR-ben

A vállalatoknak 2024-ben is nagy kihívásokkal kell szembenézniük a munkaerőtoborzás, valamint munkaerőmegtartás tekintetében, hiszen a... Teljes cikk

A legdrágább munkakör a betöltetlen munkakör. De mennyi az annyi?

Minden betöltetlen kulcspozíció veszteségforrás, mert jelentős termeléskieséssel jár, a meglévő állományra nehezedő többletterhelés okozta... Teljes cikk