Ígéret vagy kockázat? Amit a cég valóban ajánlhat a külföldi jelölteknek
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatKomoly dilemmát jelenthet a HR-szakemberek számára, hogy milyen ajánlatot tehetnek a kiszemelt külföldi munkavállalónak, hiszen a lehetőségeket számos jogszabályi korlát befolyásolja. Hogyan maradhat vonzó a munkáltató a törvényi megfelelés mellett? Ebben segít eligazodni Cziczárdi Györgyi, az Expat-Center Kft. ügyvezetője.
Bár korábban sem kizárólag egyetlen engedélytípus létezett a külföldi munkavállalók foglalkoztatására, a gyakorlatban a leggyakrabban az összevont – munkavállalásra és tartózkodásra egyaránt jogosító – engedélyt alkalmazták. 2024-ben azonban az idegenrendészeti szabályozás szigorítását követően a rendszer jelentősen átalakult.
Számos engedély és kártyatípus lépett életbe, ami megnehezítette a HR-esek és munkaadók életét. Hiszen mindegyikhez eltérő szabály- és feltételrendszer kapcsolódik. Így nagyon komoly feladatot jelent tájékozódni, hogy a munkáltató a szabályok pontos ismeretében adjon ajánlatot a kiszemelt külföldi munkavállalónak, hogy szándékán kívül, akár véletlenül ne tévessze meg.
Ugyanis a képlet sok összetevős, hangsúlyozza Cziczárdi Györgyi, relokációs szakértő. Az alapvető kérdések például:
• Milyen állampolgárságú a jelölt?
• Milyen végzettséggel, szakképzettséggel rendelkezik?
• Mennyi időre érkezik?
• Milyen korlátozások kapcsolódnak a tartózkodásához?
• Pontosan melyik engedélytípus alkalmazható rá – és van-e több lehetséges opció?
Előfordulhat például, hogy egy jelölt tanulmányi célú tartózkodási engedéllyel már két éve Magyarországon él, és bizonyos feltételek mellett külön engedély nélkül foglalkoztatható. A munkáltató azonban nem feltétlenül alkalmazhatja hosszú távon.
A tanulmányai végeztével már nem jogosult az engedélymentes foglalkoztatásra, csak valamilyen munkavállalásra jogosító engedéllyel foglalkoztatható.
Amennyiben a végzettsége nem felel meg a felsőoktatásért felelős miniszter által meghatározott képesítési előírásoknak, azaz nem rendelkezik természettudományos/műszaki diplomával, a Magyar Kártya típusú engedélyre nem jogosult.
Az EU Kék Kártya esetében pedig további feltétel a minimálisan meghatározott – és a frissen megemelkedett –, 1 001 048 forintos havi bérszint elérése. Ha ez nem teljesül, a jelölt nem kaphat ilyen engedélyt. Érdemes kiemelni, hogy frissen végzett munkavállalók esetében ez a bér jellemzően nem reális, így a példának hozott munkavállaló nem kaphatja meg az EU Kék Kártyát sem.
Így lehetséges, hogy egy felsőfokú végzettséggel rendelkező, a szervezetbe már beilleszkedett munkavállaló kizárólag Foglalkoztatási célú tartózkodási engedélyre lehetne jogosult. Itt azonban nemcsak az engedélyhez kapcsolódó korlátozások jelentenek problémát (például a családegyesítés korlátozása, illetve hogy a tartózkodási engedély alapból 2 évre kérhető, és maximum 1 évvel hosszabbítható), hanem az is, hogy jelenleg ezt az engedélyt csak három ország állampolgárának adják: Örményország, Georgia és a Fülöp-szigetek.
Ez azt jelenti, hogy ha a munkavállaló más országból érkezett, nincs további lehetőség a megtartására.
Vagy éppen fordítva: egy adott munkavállaló akár foglalkoztatási engedéllyel is alkalmazható lenne – ami költséghatékonyabb megoldás –, mégis az EU Kék Kártya tűnik vonzóbb opciónak. Utóbbi ugyanis egy év elteltével lehetővé teszi a más uniós tagállamban történő munkavállalást is. Az EU Kék Kártya célja éppen az, hogy egységes keretek között tegye lehetővé a magasan képzett harmadik országbeli munkavállalók legális foglalkoztatását az Európai Unióban.
Míg Magyarországról az elvándorlás jellemző ezzel a lehetőséggel élve, a visszaáramlás már jóval kevésbé - jegyezte meg a szakértő.
Az Expat-Center Kft. szakembergárdája a lehetséges engedélytípusok részletes elemzésével – előnyök és korlátok figyelembevételével – segíti a HR-t abban, hogy már a toborzási folyamat korai szakaszában biztonságosan hozhasson megalapozott döntést. Ezzel a HR számára garantált a jogilag és gyakorlati szempontból is biztonságos ajánlatadás, hiszen az engedély típusa egyben a javadalmazást is befolyásolhatja.
Így a legmagasabb szinten tudnak segítséget nyújtani a munkaadónak, hogy olyan versenyképes ajánlatot tudjon tenni a jelöltnek, az összes körülményt tekintetbe véve, ami vonzóvá teszi számára a magyarországi munkavállalást.
Az Expat-Center ügyfelei havi tanácsadási konstrukcióban vehetik igénybe a szakértői támogatást, de ad hoc megkeresések esetén is rendelkezésre állnak, külön díjazás mellett.
A külföldi munkavállalók foglalkoztatásával kapcsolatos kérdések vagy bizonytalan helyzetek esetén az Expat-Center szakértői készséggel állnak a vállalatok rendelkezésére, akár alkalomszerűen, akár stratégiai partnerként átfogó relokációs és idegenrendészeti megoldásaikkal levéve a terhet a munkáltatók és a HR válláról.
Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc