A legjobb 100 zalai cég foglalkoztatja a munkavállalók harmadát
A legnagyobb forgalmú 100 zalai cég foglalkoztatja a megyében élő munkavállalók harmadát, és ezek a vállalkozások termelik meg a Zalában befolyó összes árbevétel csaknem felét - mondta el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyugat-dunántúli regionális adó-főigazgatója.
A 2012-es értékesítés nettó árbevétele alapján felállított százas lista mellett a kiadvány az adózás előtti eredmény, a saját tőke és a foglalkoztatotti létszám alapján is rangsorolta a megye 50 első vállalkozását. A szakember azonban jelezte azt is, hogy az adózók 74 százaléka adta csak hozzájárulását nevének szerepeltetéséhez az árbevételi listán, s mindössze 64 százalék vállalta névvel az adózás előtti eredményét.
Varga Lászlóné beszámolt arról, hogy a múlt évben fél százalékkal, 772-ről 776 milliárdra nőtt a legjobb 100 cég nettó árbevétele - ami a teljes zalai árbevétel közel felét teszi ki -, 15 új vállalkozás került a 2012-es listára, és ágazatok szerint a feldolgozóipar és a kereskedelem domináns.
Az adózás előtti eredményt és a saját tőkét tekintve is az E.ON Közép-dunántúli Gázhálózati Zrt. 3,8 milliárd forintos nyereségével és 26,9 milliárdos tőkeösszeggel szerepel az élen. A legnagyobb zalai foglalkoztató a West Hungary Kft., amely munkaerő-kölcsönző cégként 1058 embert alkalmaz.
A legnagyobb bevételű 100 zalai cég összesen 15 300 embert foglalkoztat, a megye munkavállalóinak egyharmadát - ismertette az adó főigazgató.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy civil kezdeményezés szerint július 8. a jövőben hivatalos nemzeti ünneppé, akár munkaszüneti nappá is válhatna a Rákóczi-szabadságharc... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
- Homokra épült reformok és a lobbitevékenység csapdája – munkajog 2026 2 hete
- Kulcsszerepe lesz a vállalatoknak az egészségfinanszírozásban 3 hete
- A főnököd lehet, hogy már nem is ember? Íme a munka jövője 1 hónapja
- Egy fizetőkártya, amely a valódi céges közösségépítés eszköze 2 hónapja
- Figyelmeztetés a munkaadóknak – új szintre lép a munkahelyi mentális egészség 2026-ban 3 hónapja
- Munkaadói felmondás nyugdíj előtt állóknak: erre kell figyelni! 3 hónapja
- Az amerikai dolgozók mindössze harmada érzi úgy, hogy rugalmas 3 hónapja
- Határidők, adatok, szankciók – a cégek legnagyobb félelmei a bértranszparenciában 3 hónapja
- NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz 3 hónapja
- Munkaerőpiac 2026. Új képességűek kerestetnek! 4 hónapja
- Havazás, ónos eső - korlátozottan működnek a bíróságok, egyes iskolák online oktatásra állnak át 4 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?