A legtöbb ország adókönnyítésekkel tompítja a válság hatásait
A legtöbb ország adócsökkentéssel igyekszik tompítani a világméretű gazdasági válság hatásait a Deloitte globális tanulmánya szerint.
A nemzetközi tanácsadó cég több mint ötven ország közelmúltbéli kormányzati adóintézkedéseit elemezte világszerte.
A Deloitte tanulmányát ismertető közleményből kiderül: a válságkezelési megoldásokban jellemzően a versenyszféra adóterheinek további csökkentése figyelhető meg. Ha valamely állam növelni is igyekszik a gazdaságélénkítésre fordított források nagyságát, azt sehol nem az adóbevételekből, tehát nem az újraelosztás és az adócentralizáció növelésével teszi.
Nincs tehát paradigmaváltás a nemzetközi adóversenyben, sőt, a vállalkozások, az élőmunka, és egyes országokban a háztartások adóterhelésének további csökkentése látható - idézi a közlemény Oszkó Pétert, a Deloitte Magyarország elnök-vezérigazgatóját.
Kövesdy Attila, a Deloitte adótanácsadási üzletágának nemzetközi adótanácsadásért felelős partnere szerint egyértelműen körvonalazható néhány tipikus intézkedés. Ilyen az adómérték csökkentése, a gyorsított értékcsökkenési leírás, az adóbefizetési határidők eltolása, a gyorsabb adóvisszatérítés, a fizetési könnyítések biztosítása. A kormányok ezekkel az intézkedésekkel vagy a magánszemélyek, vagy a vállalkozások helyzetén szeretnének javítani az adóterhek csökkentésével és a likviditás javításával.
Egyes országok egészen különleges intézkedésekkel próbálkoznak. Az Egyesült Államokban például a kisvállalkozások számára megengedik a visszamenőleges veszteségelhatárolást, azaz, amennyiben társasági adó alapjuk negatív, ezt korábbi pozitív adóalapjukkal szembeállíthatják, és a korábban befizetett adót visszaigényelhetik. Máshol az intézkedések csak egyes szektorokat érintik, Belgiumban így az új lakások építését terhelő általános forgalmi adót csökkentették 21-ről 6 százalékra.
Kevésbé általános, de nem elszigetelt az a gyakorlat, amely arra kötelezi egy adott ország adóhatóságát, hogy átmenetileg függessze fel az adóellenőrzéseket azoknál a jellemzően kis- és közepes hazai vállalkozásoknál, amelyek munkahelymegtartó programot hajtanak végre, illetve egyéb munkahelyteremtő vállalásokat tesznek (például Korea).
Kövesdy Attila kiemelte: térségünkben a Cseh Köztársaság - egyéb intézkedések mellett - társasági adót csökkent, és felfüggesztette bizonyos esetekben a személyi jövedelemadó előleg fizetésének kötelezettségét.
Érdekesség, hogy Írország, amely magas költségvetési hiánnyal küzd, adóemeléseket vezetett be mind az általános forgalmi adó, mind az eddig nemzetközi összehasonlításban alacsonynak mondható személyi jövedelemadóterhelés területén, miközben könnyíteni igyekszik a vállalkozások, különösen a kis- és középvállalatok adókötelezettségeit. Mindez mutatja, hogy nincs egy recept minden országra, hiszen figyelemmel kell lenni az adott ország költségvetésének helyzetére is az adóintézkedések meghozatalakor - mutatott rá a szakértő.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?