A magyar kkv-k helyzetét értékelték az NGTT ülésén
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára szerint amagyar mikro, kis- és középvállalkozói szektor recesszióval nézhet szembe idén.
Értékelték a magyar kis- és középvállalkozói (kkv) szektor helyzetét és áttekintették a Nemzeti Reform Programot a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsban (NGTT) - mondta a testület soros elnöke az NGTT ülését követő sajtótájékoztatón pénteken Budapesten. Szűcs Attila közölte, hogy ezen felül az ülésen hosszabb egyeztetés után elfogadták azt a memorandumot, amely az NGTT és a szerb gazdasági és szociális tanács együttműködését szabályozza. A memorandumot a közeljövőben fogják aláírni. "A magyar-szerb kapcsolatoknak talán nincs olyan túl fényes történelmi előképe, mint amilyen lehetne, de a jelene nagyszerű és a jövője is biztató lehet" - fogalmazott a tanács soros elnöke. Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára, az NGTT munkaadói oldalának vezetőjeként kiemelte, hogy az idei nagyon nehéz év, amelyben a magyar mikro, kis- és középvállalkozói szektor recesszióval nézhet szembe.
Rámutatott, hogy a gazdaságban idén stagnálás közeli állapot lehet, amely nagyon magas inflációval párosul. Utóbbi csökkentése érdekében mindent el kell követni - tette hozzá. Perlusz László szerint a vállalkozások várják, hogy jövőre az egyszámjegyű infláció körülményei között már beinduljon a gazdasági növekedés.
A VOSZ főtitkára az MTI-nek elmondta, hogy a kkv-k számára előtérbe került a fenntartható gazdálkodás, főként az energiaellátás kérdése. Fontos, hogy a jövőre vonatkozó áram- és gázszerződéseiknél a vállalkozások átlátható információk alapján tudjanak dönteni, és lehetőségük legyen fix és folyóáras ajánlatok közül választani. Perlusz László pozitívumként értékelte, hogy sikerült magas szinten megtartani a foglalkoztatást, ami komoly támasza a gazdaságnak, és ezt tobábbra is meg kell őrizni. Hozzátette: ezt figyelembe kell venni a bértárgyalásoknál is. Ugyanis ha most olyan bérköveteleményt állítanánk a vállalkozások tömegei elé, amit nem tudnak teljesíteni, akkor munkahelyek szűnhetnek meg. Ugyanakkor felhívta a figyelmet a legkisebb keresetűek, a minimálbérből élők helyzetére is, akiknek "nem engedhetjük el a kezét".
A VOSZ főtitkára jelezte, hogy a bértárgyalások a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) - a munkaadók, a munkavállalók és a kormányzat három oldalú egyetetésén - szeptember végén, október elején folytatódnak. Az NGTT a kormánytól, az Országgyűléstől független, széles körű konzultációs fórum, javaslattevő és tanácsadó testület. Az NGTT a társadalom hat területének - gazdasági, munkavállalói, civil, tudomány képviselői, egyházi, művészeti oldal - képviselőiből áll.
MTI
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?