A multik teljesítményért céges karriert kínálnak
A pályakezdők többsége gyors karrierről álmodik. Az ambiciózus fiatalok néhány éven belül szeretnének maguknak legalább csoportvezetői pozíciót. A multiknál mindez nem lehetetlen, ám kiváló teljesítmény nélkül nem megy. A jó munkáért viszont több pénzt és magasabb pozíciót kínálnak. Karrierutak, fizetés nemzetközi cégeknél.
Amikor a céghez került, felrajzoltak előtte egy lehetséges karrierutat. "Elmondták, a kezdő pozícióból mikor, hová léphetek előre, illetve hogy ehhez milyen elvárásokat kell teljesítenem. Például egyik évben fel kellett vennem 90 embert - de ez csak egy volt a kikötések közül" - mondja. Sikersztorik tehát vannak, a kérdés az, hogy ezek kivételesnek számítanak-e az üzleti szférában? A pályakezdőként vezetői pozíció igen, a néhány éven belüli feljebblépés viszont nem.
Hat év kell a senior controlleri munkakör eléréséhez
A Nestlénél a pályakezdő (junior) kontrollerek két-három éven belül kontrollerekké léphetnek elő. Amennyiben itt is jól teljesítenek és kipróbálják magukat a szakmán belül több területen - tapasztalatot szereznek például a logisztikai vagy termelési kontrolling terén is -, akkor további három-négy éven belül senior kontroller válhat belőlük. "Kissé más a helyzet a magasabb, közép- és felsővezetői szinteken", teszi hozzá Fekete Balázs, a cég toborzási-kiválasztási specialistája: "Ahhoz ugyanis, hogy valaki például kontrolling csoportvezetővé váljon, már nem elég a szaktudás és a vezetői készség. Az előlépés függ attól, mikor üresedik meg a pozíció, hiszen ezeken a szinteken kevesebb lehetőség adódik."
Nincs ez másként a marketingesek esetében sem. "Ők gyakornokként vagy marketing-asszisztensként kezdhetnek cégünknél", folytatja Fekete. Hozzávetőlegesen egy-három év múlva nyerhetik el a junior brand manager státuszt. Két-három év múlva egy márka marketingjéért felelős brand managerként tevékenykedhetnek tovább. Az igazán tehetségesek néhány év elteltével senior brand manageri munkakört kaphatnak, később pedig - üresedés esetén - elérhetik a group brand manageri szintet. Az előlépést a marketingesek esetében nagyban elősegíti, ha külföldi munkatapasztalatot szereznek - erre időnként cégcsoporton belül is adódnak lehetőségek. Jó, ha több termékcsoporttal is foglalkoznak munkájuk során, és a nyelvtudás fejlesztése szintén döntő. Vezetői pozícióba például csak az kerülhet, aki tökéletesen beszéli az angol nyelvet, hiszen mind a tárgyalások, mind az egyeztetések idegen nyelven folynak" - tette hozzá a szakember.
Fekete Balázs megjegyzi, az említett időhatárok nem minden dolgozó esetében érvényesek. Vannak, akik gyorsabban és vannak, akik lassabban jutnak előrébb. "Igen nehéz meghatározni pontosan, hogy ki, mikor léphet feljebb. Ez függ a fluktuációtól, a tehetségtől, és még számos tényezőtől" - sorolta a toborzási-kiválasztási specialista.
Az értékesítők előrejutása nem olyan egyszerű
A Nestlé-hez hasonlóan a Wella Magyarország Kft.-nél is van lehetőség a kezdőknek az előlépésre. "A vállalat professzionális fodrászcikk divíziójában az értékesítési konzultáns munkatársak feladata a fodrász partnerek és a cég közötti kapcsolat ápolása, az információk pontos átadása, valamint a rendelések felvétele. A kiemelkedő teljesítményt nyújtók első lépésben kiemelt képviselőkké, később a keleti, a nyugati vagy a budapesti régió területi vezetőjévé válhatnak. A cég dinamikus fejlődése esetén az előlépés egy-két éven belül is bekövetkezhet" - tájékoztatott Kovács Kriszta, a cég brand managere. Cégüknél oldal irányú előlépésre is lehetőség van. "A múltban több ilyen jellegű váltás is történt. Én például manager asszisztensként kezdtem a cégnél, majd - mivel érdekelt a marketing - marketing executive lettem, később pedig brand managerré léptem elő" - mondta el. Bevált stratégia a multiknál a "job rotation" nevet viselő HR eszköz, amivel a munkatársak más osztályokon is kipróbálhatják magukat. Így lehet értékesítőből marketinges, majd beszerző.
Emelkedik a fizetés is
A fizetésekről a cégek képviselői nem nyilatkoztak. Ettől függetlenül több forrásból is gyűjtöttünk információkat. A pályakezdő értékesítők bruttó 250-270 ezer forinttal kezdenek, ami másfél év után megfelelő teljesítménnyel 20 százalékkal emelkedhet, aztán egyre laposodik a fizetésemelkedés görbéje. A pályakezdő kontrollerek 220 ezer forint keresnek, ami két év tapasztalattal 300 ezer forintra növekszik. A könyvelők a legtöbb multinál 220 ezer forintos keresetet könyvelhetnek el maguknak, ami három év után már 350 ezer forint is lehet. Beszerzésen is bruttó 250 ezer az indulás, stratégai beszerzőként 100 ezer forinttal, beszerzési vezetői pozícióban pedig további 100 ezer forinttal nő a bér.
Gépészmérnökként 250 ezer forint körüli összeggel lehet startolni. A következő karrierlépcső az üzemvezetői ahol bruttó 370 ezer forinttal számolhat. Termelési vezetőként pedig már 500 ezer feletti a havi bruttó.
Oroszi Babett
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
Otthonról végezhető munkáról szóló valótlan álláshirdetések miatt vádat emelt az ügyészség egy férfi ellen - tájékoztatta a Somogy Vármegyei... Teljes cikk
Újszerű megoldással állt elő a dolgozó szülők problémájára a horvátországi Szamobor város önkormányzata. Mivel a helyi óvodákban és... Teljes cikk
Az otthonokban gyakran találkozunk a mindent beborító rendetlenséggel – ruhák, sporteszközök, karácsonyi kiegészítők halmazaival. Mindez könnyen... Teljes cikk
- 5-ből 1 munkavállaló úgy érzi, hogy nem uralja a karrierjét 2 hónapja
- Ezt az 5 tippet érdemes megfogadni, hogy versenyképesek maradjunk a munkaerőpiacon 3 hónapja
- Ezek a munkavállalás fő kritériumai a lengyel fiatalok számára 3 hónapja
- A kutyás inkább vezető, a macskás keményebben dolgozik? Mit árul el a háziállatunk a munkánkról? 3 hónapja
- Munkahelyi hatékonyság növelése szinte ingyen 3 hónapja
- Nők és pénz 4 hónapja
- Gyakornokból lett szállodaigazgató - Hegedüs Hajnalka, a Hilton Budapest első női igazgatója 5 hónapja
- Amit a pedikűrös munkájáról mindenképp érdemes tudni 5 hónapja
- Csütörtökön indul az Educatio Szakkiállítás 6 hónapja
- Felértékelődtek ezek a tulajdonságok az álláskeresőkben 6 hónapja
- Új év, új célok - Sokan most gondolják újra karrierjüket 7 hónapja