A nagy közigazgatási átalakítás - mi lesz a segélyezéssel?
Az átalakítás jegyében már nem az önkormányzatok, hanem a járási hivatalok állapítják meg az aktív korúak ellátását, vagyis a segélyeket. Azonban a hvg.hu információi szerint erre az ottani munkatársak abszolút nincsenek felkészítve. A Miniszterelnökség és az Emmi ezt nem így látja.
A lap a problémát nem is az állami kézbe kerülésben, vagy a centralizációban látja elsősorban, hanem inkább abban, hogy a feladatok átadása-átvétele kapcsán nincs idő a felülvizsgálatra. A márciusi változások után, most április lején újabb feladatok kerültek a kormányablakokhoz az önkormányzatoktól.
Az aktív korúak ellátásának ügyintézése rendkívül bonyolult, nagyon komoly elméleti, jogi háttértudást igényel, hiszen az adminisztráció is nagyon összetett feladat, sok szervezettől származó információkat kell koordinálni.
Az érintettek száma magas (a Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint 2013-ban havonta átlagosan 248 584 személy részesült aktív korúak ellátásában), és minden ügy teljesen egyedi: a juttatás megítélése során a jövedelem- és a vagyonvizsgálaton túlmenően számos egyéb tényezőt is figyelembe kell venni, az egészségi állapottól egészen a családszerkezetig.
hvg.hu

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon