kapubanner for mobile

A NAV fokozottan ellenőrzi a munkáltatókat

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Fokozottan ellenőrzi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a munkáltatókat: az adóhatóság a feketemunka szempontjából továbbra is kockázatos építőipar mellett nagy hangsúlyt helyez a bolti kiskereskedelem, az éttermi mozgó vendéglátás, valamint az italszolgáltatás területén tevékenykedő foglalkoztatókra, de az éjszaka működő szolgáltatókra is.

A NAV csütörtöki közleményében kifejti: ezeken a területeken korábban is gyakori volt, hogy az alkalmazottakat nem jelentették be munkáltatóik.

A foglakoztatás ellenőrzésekor egyre eredményesebb módszereket alkalmaz a NAV: 2011-ben 2857, 2012-ben 4911, 2013 első félévében pedig 2624 vállalkozásról derült ki, hogy szabálytalanul foglalkoztatja dolgozóit - áll a közleményben. Az adóhivatal hozzáfűzi: ezekből az adatokból még nem következik, hogy az országban több a feketén foglalkoztatottak száma, mint korábban, hanem hogy egyre eredményesebbek az ellenőrzések.

A munkáltatók ellenőrzését ma már korszerű kiválasztási és informatikai rendszer segíti - áll a közleményben. A NAV folyamatosan elemzi és értékeli a rendelkezésére álló adatokat, tapasztalatokat, hogy az ellenőrzési szűrő még hatékonyabban működjön, ezenkívül nemcsak a revizorok, hanem a pénzügyőrök is részt vesznek a foglalkoztatási szabályok betartásának ellenőrzésében.

A NAV a foglalkoztatók gyakoribb ellenőrzésével a szabályos foglalkoztatás bővülését szeretné ösztönözni. A szigorú és egyre gyakoribb ellenőrzések célja a költségvetési bevételek növelése mellett a megelőzés. Minél nagyobb valószínűséggel számíthatnak a foglalkoztatók a NAV ellenőrzésére, annál kevésbé vállalják az adóelkerülés kockázatát, ennek hatására pedig csökkennek az adózatlan jövedelmek, és nő a jogkövető vállalkozások száma és a gazdaság versenyképessége.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek