A német oktatási miniszter doktorija is plágium?
Plágiumgyanúsnak találta Anette Schavan német oktatási miniszter doktori dolgozatának számos részletét a doktori címet kiadó düsseldorfi egyetem belső vizsgálata, a miniszter visszautasítja a gyanúsítást - tájékoztat az MTI.
A 32 éve készült neveléstudományi értekezésről még tavasszal írta meg a schavanplag.wordpress.com című blog névtelenségbe burkolózó szerzője, hogy vélhetően plágiumgyanús részleteket tartalmaz. Az egyetem ezt követően indított belső vizsgálatot, amelynek a hét végén kiszivárgott megállapítása szerint a 351 oldalas szöveg 60 oldalán vannak szándékosan megtévesztő részek. A szerző azt a benyomást kelti, hogy ismeri a tárgyalt műveket, holott csak összefoglalókból idéz forrásmegjelelölés nélkül - idézett a Der Spiegel Stefan Rohrbacher, a doktori bizottság elnöke, a bölcsészettudományi kar dékánhelyettese vizsgálati jelentéséből.
A miniszter hétfői lapokban megjelent nyilatkozataiban hangsúlyozta, hogy nem állt szándékában bárkit is félrevezetni és nem tűri el a gyanúsítást. Hozzátette, hogy megvédi az igazát, amint lehetőséget biztosít a doktori bizottság az álláspontja kifejtésére. Megjegyezte: sajátos, hogy az értekezéséről szóló elemzés eredményeiről először a sajtóból tájékozódhat. A beszámolók kiemelik, hogy a doktori bizottság többi tagjának szakvéleménye még nem ismert, amennyiben viszont hasonló megállapításra jutnak, mint a testület elnöke, a miniszternek minden bizonnyal távoznia kell posztjáról.
Anette Schavan 1980-ban szerzett doktori fokozatot a düsseldorfi Heinrich Heine egyetemen, értekezésében a személyiség és a lelkiismeret összefüggéseivel foglalkozott. A doktori cím az egyetlen egyetemi végzettsége, mert filozófia, katolikus teológia és neveléstudomány szakon végzett tanulmányait nem zárta le szakdolgozottal, hanem rögtön a doktori képzéssel folytatta tudományos pályafutását.
Az utóbbi időszakban több német politikust fosztottak meg doktori címétől. A legismertebb Karl-Theodor zu Guttenberg volt védelmi miniszter, aki 2011-ben lemondásra kényszerült a doktori dolgozatával kapcsolatban felmerült és időközben beigazolódott plágiumgyanú miatt.
MTI/edupress.hu

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?