kapubanner for mobile

A Palesztin Hatóság képtelen kifizetni a béreket

Képtelen volt a Palesztin Hatóság (PH) kifizetni az e havi béreket, mégpedig 2007 óta most először, miután Izrael úgy döntött, hogy nem utalja át a palesztin adókat - közölte hétfőn Szalám Fajjád kormányfő.

Izrael a rámalláhi székhelyű, Ciszjordániában kormányzó PH hátterét biztosító Fatah és a Gázai övezetben uralkodó iszlamista Hamász megbékélése után, május 1-jén állította le a PH jövedelmének mintegy 70 százalékát kitevő utalásokat, attól tartva, hogy a pénzek a zsidó állam létét elutasító Hamász kezébe kerülnek.

A PH 2007 közepe óta minden hónap 5-éig osztja ki a fizetéseket 150 ezer alkalmazottjának - számolt be Fajjád, megjegyezve: "Ma 9-e van, és nem tudtunk eleget tenni ennek a kötelezettségünknek". "A helyzet nehéz volt akkor is, mielőtt Izrael leállította a pénzeket, most viszont lehetetlen" - mondta a kormányfő, leszögezve, hogy mindaddig nem fogják tudni a 170 millió dollárt kitevő fizetéseket kiosztani, amíg Izrael nem hajlandó a járandóságot átutalni, vagy külföldi államok be nem töltik az űrt.

Az Európai Bizottság a múlt hét végén bejelentette, hogy a PH-nak idénre szánt segélyeket megtoldja 85 millió euróval (122 millió dollárral), bár azt nem tette világossá, hogy az összeg mikor érkezik a címzetthez. Izrael bírálta az intézkedést. A PH által biztosított fizetések mintegy 70 ezer embert érintenek a Gázai övezetben annak ellenére, hogy azt a Hamász ellenőrzi.

Az iráni és szíriai támogatást élvező Hamász, bár ellenzi a béketárgyalásokat Izraellel, meglepetésszerű egyezséget kötött a Fatahhal egy technokrata kormány felállításáról és arról, hogy egy éven belül választásokat tartanak. Az Egyesült Államok szerint az új kormánynak el kell ismernie Izraelt és fel kell adnia az erőszakot, amit eddig a Hamász elutasított.
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Horvátországban minden második fiatal ezer euró alatt keres

A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk

Sztrájk miatt szinte a teljes élet leáll ma ebben az országban

A közlekedés kivételével minden állami és magán ágazatot érint az olasz szakszervezetek által hétfőre meghirdetett általános sztrájk, amelyet a... Teljes cikk

A legtöbb munkáltató nem áll készen a menopauza-megfelelési határidőre

Egy kutatás szerint tíz nőből kilenc női munkavállaló tapasztalja a menopauza tüneteit, és 44% szerint ez befolyásolja munkaképességüket. Teljes cikk