kapubanner for mobile

A parlamentekben is éri zaklatás a nőket

A női politikusok és parlamenti dolgozók fele állítja, hogy érte már zaklatás vagy fenyegették meg nemi erőszakkal. Mindezt úgy, hogy közben a parlamenteknek nincs semmilyen protokollja arra, hogy miként segítsen ilyen helyzetben.

Az Interparlamentáris Unió és az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése a felmérés eredményével arra mutat rá, hogy mennyire elterjedt Európa parlamentjeiben a nőket érő szexuális zaklatás és erőszak -írja a contextus.huAz idézett tanulmány szerint a nemi erőszakkal való fenyegetések között volt elrablásra és gyermekeik megölésére vonatkozó is.

A megkérdezett nők 68 százaléka kapott már kinézete miatt valamilyen megjegyzést. De az is előfordult, hogy valamilyen nemi sztereotípiát emlegettek velük kapcsolatban. Azonban ennél még többen, 85 százaléknyian lelki erőszak áldozatává váltak. Negyedük pedig azt állítja, szexuális erőszak áldozatául esett. Főként a 40 éves és annál fiatalabb korosztályt érintik a veszélyek. 49%-ukat munkahelyen zaklatták; az esetek 70%-ában férfi politikus volt az elkövető.

A jelentést egyébként 45 európai országban vették fel 123 nővel, köztük 81 parlamenti képviselővel és 42 személyzeti alkalmazottal készítettek interjút.

A nagyobb gond azonban az, hogy a legtöbb parlamentben nincs olyan eljárásrend, ami biztosítaná, hogy az érintett nők segítséget kapjanak. Így a férfi parlamenti képviselők megúsznak bármit. A képviselőnők csupán 23,5, míg az egyéb, parlamentben dolgozó nők mindössze 6%-a állítja, hogy jelentette az incidenst. Akik amúgy is elkötelezettebbek a nők egyenjogúsága mellett és ennek hangot is adnak, nagyobb számban válnak áldozattá.

Nemrég létrejött Brüsszelben egy új blog, ahol a nők anonim módon tudnak beszámolni az őket parlamenti munkájuk során ért szexuális zaklatásokról. A csoport a MeTooEP nevet viseli. Fontosnak tartják feltárni az uniós intézményeken belüli eseteket, ha már nincs parlamenti szolgálati út ennek megtételére.

contextus.hu; fotó:pixabay
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek