A politikusok bérén spórol Csehország

Jelentősen csökken a jövő évben a vezető cseh politikusok bére, amennyiben a parlament megszavazza a kormány által javasolt takarékossági intézkedéseket.

images

A Hospodárské Noviny című tekintélyes gazdasági és politikai napilapban pénteken ismertetett tervek szerint a bércsökkenésen kívül a kormány a különféle illetményeket is megadóztatná, s ez már a nyugdíjba vonult vezetők havi jövedelmét is csökkentené.
Václav Klaus államfő nettó havi jövedelme mindezek következtében 64 ezer koronával - azaz 722 ezer forinttal - lenne jövőre alacsonyabb. Az elnök az idén havi nettó 387.100 koronát kap, ez jövőre 322.750 koronára esne vissza, ami 16,6 százalékos csökkenés. Az elnöki iroda a terveket nem kívánta kommentálni. "Az elnök úrnak nincs hozzáfűznivalója a javaslatokhoz" - közölte Radim Ochvat szóvivő.

"Nem tisztségem azt mérlegelni, hogy ez sok vagy kevés. Megszüntetjük az adótörvények kivételeit, s ez ennek következménye" - jelentette ki az elnök havi jövedelmével kapcsolatban Miroslav Kalousek pénzügyminiszter. A koalíció és a kormány a terveket támogatta. A cseh államfő eddig ugyanis nem fizetett adót. A lap szerint ilyen mértékű bércsökkentésre vezető politikusnál Csehországban az 1989-es rendszerváltás óta nem volt példa.

Az intézkedés Václav Havel volt államfőt is érintené. Havel összesen nettó 100 ezer koronát kap havonta. Ennek felét az államfői nyugdíj, felét meg a különféle költségeit térítő összeg teszi ki. Ez a jövőben meg lenne adóztatva, ami mínusz 15 ezer koronát jelent.

A kormány döntése alapján a közalkalmazottaknál jövőre 10 százalékos bércsökkentés valósul meg. Az államfő, illetve az exállamfő jövedelme azonban ennél jóval nagyobb mértékben lesz megkurtítva. A kormányfő és a miniszterek bércsökkentése tíz százalék alatt lenne, a parlamenti képviselőknél az arány 9-10 százalék.

A két parlamenti házelnök az idén havi 144.200 koronát visz haza, míg jövőre csak 123.680 koronát, azaz 7,2 százalékkal kevesebbet. A miniszterelnök fizetése 132.300 koronáról 123.680 koronára esne vissza, ami 6,5 százalékos csökkenés. A miniszteri fizetés 6,7 százalékkal csökkenne, mégpedig a mai 96.750 koronáról 90.300 koronára.

A vidéki képviselők havi jövedelme 86.015 koronáról 77 480 koronára 9,9 százalékkal csökkenne, a prágaiaké 74.615 koronáról 67.800 koronára esne vissza.

A pénzügyminisztérium számításai szerint mindezek a politikusi bércsökkentések jövőre mintegy kétmilliárd koronát spórolnak meg az államkasszának.
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A fiatal felnőttek közel fele ritkán vagy soha nem tesz félre pénzt arra az esetre, ha nem tudna dolgozni

A háztulajdonosok több mint fele azt állítja, hogy félretesz pénzt arra az esetre, ha hirtelen munka nélkül maradna, a bérlők közt alacsonyabb ez az arány. Teljes cikk

A dolgozók háromnegyede úgy érzi, nem használja ki a képességeit

Egy friss felmérésben a válaszadók nagy része egyetért abban, hogy vezetők vagy nem veszik észre, hogy nem kapnak lehetőséget teljes potenciáljuk... Teljes cikk