kapubanner for mobile

"A problémát valójában az euróból igen nagy hasznot húzó Németország jelenti"

Az euróövezetnek egyben kell maradnia, de ha már valakinek mindenképpen távoznia kell, akkor inkább Németország legyen az, ne Görögország - mondta Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász a CNBC tévécsatornának még január végén adott interjúban.

„Közeledési szándékkal hozták létre, de még semmi nem osztotta meg Európát annyira, mint az euró” – fogalmazott a Columbia Egyetem professzora az interjúban. Nem csak a görög gazdaságnak van baja az euróval, jelentette ki. „A Görögországra kényszerített gazdaságpolitika egész egyszerűen nem működik, és ugyanez a helyzet Spanyolországgal és más országokkal is.”

Joseph Stiglitz egyike annak a tizennyolc neves közgazdásznak, akik még januárban a Financial Times lapban megjelent nyílt levelükben adtak hangot annak a meggyőződésüknek, hogy egész Európa számára az lenne az előnyös megoldás, ha az adósság részleges elengedésével és a törlesztési moratórium feltételekhez kötött meghosszabbításával adnának új esélyt Görögországnak. Levelükben hangsúlyozták ugyanakkor, hogy Athénnak reformokat kell végrehajtania.


"Görögország valóban hibázott, de Európa még nagyobb hibákat követett el." - fogalmazott az interjúban a közgazdász professzor. "Mérget adtak be gyógyszer helyett. Ezért az adósság növekedett, és a gazdasági teljesítmény csökkent. […] Úgy gondolom, Görögország jobban jár, ha elhagyja az euróövezetet. Átmeneti korrekció után egészen biztosan növekedésnek indul. Mihelyt ez megtörténik, Spanyolország és Portugália is felismeri, hogy mérget adtak be neki, és van más megoldás."

Németország a probléma

A Nobel-díjas közgazdász a tévéinterjúban rámutatott, hogy a problémát valójában az euróból igen nagy hasznot húzó Németország jelenti. "Sok közgazdász szerint az lenne a legjobb megoldás Európának, hogy ha az euróövezet már amúgy is bomlik, akkor inkább hagyja el Németország. A német márka ezt követően erősödne, ami viszont alaposan visszavetné a német gazdaságot." - mutatott rá. Németország ettől talán ráébredne, mekkora nagy szüksége is van valójában az euróra, az összetartásra, és valószínűleg jóval nagyobb hajlandóságot mutatna a problémákkal küszködő nemzetgazdaságok megsegítésére is.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknekinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Horvátországban minden második fiatal ezer euró alatt keres

A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk

Sztrájk miatt szinte a teljes élet leáll ma ebben az országban

A közlekedés kivételével minden állami és magán ágazatot érint az olasz szakszervezetek által hétfőre meghirdetett általános sztrájk, amelyet a... Teljes cikk

A legtöbb munkáltató nem áll készen a menopauza-megfelelési határidőre

Egy kutatás szerint tíz nőből kilenc női munkavállaló tapasztalja a menopauza tüneteit, és 44% szerint ez befolyásolja munkaképességüket. Teljes cikk