A semmittevést is fizeti a minisztérium

„Tényleg semmit nem csinálunk. Bejövünk reggel nyolcra, itt vagyunk fél ötig. Ez idő alatt hozzánk sem szólnak, feladatot nem adnak, nem tudjuk, mihez kezdjünk” – panaszkodott a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) egyik munkatársa a FigyelőNetnek. Informátorunk az előző kormány, azóta a NEFMI-be integrált minisztériumának volt – nem vezető beosztású, és nem politikailag frekventált helyen dolgozó – munkatársa. Ma a legenyhébb kifejezéssel is másodrendű munkatárs az új csúcsminisztériumban. Korábban az Index beszámolt arról, hogy a főosztályvezetői, osztályvezetői szinten is van számos „nefmis belső munkanélküli”. Lapunk úgy értesült, hogy a hierarchia minden elemében kialakult ez a helyzet.

Gyakorlatilag öt hónapja kapja úgy a fizetését számos ember, hogy semmit nem csinál. Nem saját hibájából vagy lustaságból, hanem azért, mert nem hagyják. Forrásunk nem tudja megbecsülni, hányan lehetnek így a NEFMI-ben, de akár száznál is többen lézenghetnek ilyen fantommunkatársként. Közben legendák keringenek néhány új ember alkalmatlanságáról. A nemzeti erőforrásért felelős minisztérium, úgy tűnik, a saját humánerőforrásaival sem tud gazdálkodni.

Véletlenszerű kirúgások

Informátorunk irodája nem szerepel a NEFMI új, 906 fővel számoló Szervezeti és Működési Szabályzatban sem, azt sem tudják az ott dolgozók, ki a főnökük. „Olyan, mintha nem is lennénk, azt sem tudjuk, például, ki írhat ki számunkra szabadságot” – mondja. Több munkatársuk már megkapta felmondó levelét, de arra nincs válasz, hogyan választják ki ezeket a „szerencséseket”. A „kirúgási egyenletnek” sem a munkaszerződés, sem az életkor, sem a határozott vagy határozatlan idejű megbízás nem a „helyes megoldása”. Semmi logika nincs a dologban.

A NEFMI egyébként nem bánik szűkmarkúan a vezetői pozíciókkal. Az SZMSZ szerint a miniszter, a hét államtitkár és 9 helyettes államtitkár munkáját összesen 6 kabinet, 46 főosztály, 86 osztály, 20 titkárság segíti. Ezek szerint minimum 175 különböző szintű vezető irányítja a maradék mintegy 700 embert. (Összehasonlításként megnéztük néhány más tárca SZMSZ-ét: a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak még a mai napig nincs ilyen dokumentuma, a Honvédelmi Minisztériumban viszont 29 vezető irányít úgy félszáz munkatársat, a Külügyminisztériumban ez az arány nagyjából 100 a 700-hoz.)

Fizetést kapnak, várják a végkielégítést

A NEFMI-ben ottmaradt régieknek nem érdemes felmondaniuk, hiszen akkor nem kapnák meg a törvény szerint járó (és cseppet sem a pofátlan kategóriába tartozó mértékű) végkielégítést. Így új munkahely után sem tudnak nézni, hiszen nem tudják, mikor szűnik meg a jelenlegi munkaviszonyuk, mikor tudnának belépni az újra. Forrásunk ugyanakkor azt is hozzátette, hogy az öt hónap alatt a normál bére összességében jóval meghaladta a végkielégítésként neki járó összeget. Gazdaságilag sem indokolható tehát ez az állapot.

Az általános, hogy egy kormányváltás után a vezetői posztokon cserélődnek az emberek, az már kevésbé az, hogy az adminisztrációt és egyéb kiszolgáló tevékenységet végző munkatársakat is érinti a politikai változás. Az viszont egyáltalán nem megszokott (és persze rendkívül pazarló), hogy lassan fél éve fennáll az a kettősség, hogy a régiek még ott vannak, de nem dolgozhatnak, az újak pedig még „betanuló szakaszukat” töltik, s ezért nem dolgoznak hatékonyan. Hogy hogyan oszlik meg a két halmaz közt az arány, nem lehet megsaccolni. Mindenesetre, az újak elég furán álltak, állnak munkába.

Nemzeti helyfoglalás

„Ülünk az irodában, egyszer csak bejön egy kormánytisztviselő egy jó nagy KDNP-s jelvényt viselő emberrel. Mondják, hallották, van itt egy üres asztal, ez lesz az új munkatárs helye” – jellemzi a nemzeti helyfoglalást egy másik fantomdolgozó, hozzátéve, hogy az illető csak helyileg került hozzájuk, munkája egész más területet fed le. Azt is megemlíti, hogy bár egy légtérben dolgoztak, szinte egy szót sem beszéltek egymással, „jó, ha köszön”. Később megint érkezett hasonló igény, végül azt az utasítást kapták, hogy költözzenek ki az irodából. „Megkérdeztük, hogy jó, jó, de hová? Jött a válasz: azt én nem tudom, találjatok helyet magatoknak valahol.”