kapubanner for mobile

A szakszervezetek szkeptikusak a MÁV-átalakítással kapcsolatban

A vasutas szakszervezetek szkeptikusan fogadták a közlekedési miniszter szerdai bejelentését arról, hogy hamarosan elkészülhet a közösségi közlekedés, elsősorban a MÁV átalakítási terve, amelynek alapján - az IMF-fel kötött megállapodásban foglaltaknak megfelelően - 2010-ben a költségvetés 40 milliárd forintot megtakaríthatna.

images

Borsik János, a Mozdonyvezetők Szakszervezete ügyvezető alelnöke az MTI érdeklődésére elmondta: szerintük a 40 milliárd forintos megtakarításra vonatkozó bejelentéssel fenyegető helyzetet teremtett miniszter az utasok és a vasutas munkavállalók számára, mivel ezt a szolgáltatás korlátozásával, csökkentésével kívánja a kormány elérni.

Hozzátette: a mozdonyvezetőket ugyan a végleges program érdekli, de a tárca tervezetében benne van a "konfliktus csírája", ezért Borsik János nehéz tárgyalásokra készül. Az egyeztetés eredményének függvényében döntenek a következő lépésről, ha szükség lesz rá - mondta.

Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szakszervezet (VDSZSZ) elnöke a miniszteri bejelentésről úgy vélekedett, hogy már tettek nagy horderejű bejelentéseket korábban is, de ezek a próbálkozások kudarchoz vezettek, és rosszabb lett a helyzet, mint azt megelőzően volt.

A VDSZSZ elnöke úgy fogalmazott: nem javasolja a közlekedési miniszternek, hogy messze ható próbálkozásokat tegyenek, ráadásul rossz irányba. A 40 milliárd forintos megtakarítással kapcsolatban kifejtette: a kormánnyal megállapodtak arról, hogy az idén nem csökkenti az állam a vasúti költségtérítést, a MÁV-csoport pedig nem rendelkezik akkora tartalékokkal, hogy jövőre 40 milliárd forintot lehessen megtakarítani, átcsoportosítani.

Gaskó István megismételte korábbi kijelentését: ha nem jutnak előre az MÁV-átalakítással kapcsolatos tárgyalásokon, akkor minden törvényes eszközt bevetnek az átalakítási terv végrehajtásának megakadályozására.

Simon Dezső, a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) elnöke is a MÁV átalakításának részleteit szeretné elsősorban megismerni, és tudni, hogy az átszervezést mi indokolja. Eddig konkrét anyagot nem kaptak, de szerinte a vasút tovább darabolásával nem lehet spórolni. Szerinte nemhogy 40 milliárdot, de még 4 milliárd forintot sem lehet megtakarítani a MÁV működésében. Megjegyezte: 2007-ben a 14 mellékvonal bezárásakor 6 milliárd forint megtakarítással számolt az akkori közlekedési tárca, ehhez képest utólag 700-800 millió forintos költségcsökkenést mutattak ki.

A VSZ elnöke szerint az nem megtakarítás, inkább vagyonfelélés, ha ingatlanértékesítéssel, a vasúti cégek privatizációjából lesz bevétel. A nagyobb arányú létszámleépítéssel járó intézkedés pedig alapvetően ellentétes a kormány munkahelymegőrzésre vonatkozó törekvéssel - mondta Simon Dezső.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
110 új munkahely jön létre Mezőtúron

A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk

50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban

A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk

Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál

A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk