A számolgatásig jutottak a bértárgyaláson
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatCsizmár Gábor, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára a tárgyalásokat követően az MTI-nek elmondta: a kormány továbbra is az ajánlja, hogy a jövőre e célra elkülönített 112 milliárd forintos összegből kompenzálják a közszféra dolgozóit a 13. havi bér elmaradása miatt. Hozzátetette: a parlament hétfőn szavazza meg a 2009-es költségvetést, a keretek adottak.
A két oldal többféle verziót számol közösen, például azt, mekkora lehet az illetményhatár, ha a kompenzációs rendszer nem január 1-től indul.
Csizmár Gábor szerint a szakszervezetek készek arra, hogy a különféle változatokat közösen átszámolják, de most még nem tudni, ez milyen eredményt hoz, elkerülhető lesz-e a sztrájk. A kormány és a közszféra bértárgyalásának következő fordulója csütörtökön délután lesz.
A kormányoldal az eddigi tárgyalásokon azt ajánlotta a közszférának, hogy a 13. havi bér jövő évi elmaradását úgy kompenzálná, hogy bruttó 140 ezer forintos fizetéshatárig mindenki száz százalékos kompenzálásban részesülne, ami 11.500 forint havonta.
Az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság 2009. január 12-től határozatlan idejű általános közszolgálati sztrájkot hirdetett, ezt múlt csütörtökön jelentették be.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?