kapubanner for mobile

A szellemi maraton végállomása Brüsszel

Évente tízezrek vágnak bele abba a szellemi maratonba, amely hónapokig tartó tanulás, mozaikszavak és politikusnevek százainak bemagolása után egy tesztsorozaton való részvételt követően uniós állásokkal kecsegtet - adja hírül a Népszabadság.

A versenyre való felkészülés teljesen lefoglalja az ember idejét és kitölti az életét. Olyan, mint a sport: mindennap tréningezni kell - fogalmazott egy Brüsszelben dolgozó magyar európai uniós parlamenti asszisztens, aki nemegyszer vett már részt efféle versenyfutáson, de még nem sikerült elnyernie az áhított státuszt.
Az utóbbi öt évben mintegy háromszázezer jelentkező ácsingózott uniós munkára - közülük végül alig több mint hétezren tudtak elhelyezkedni a 27 nemzetet tömörítő szervezet brüsszeli, luxembourgi vagy valamelyik tagállamban található intézményeinél.
Ez a jelentkezési folyamat legalább egy - de akár három-négy - évet is igénybe vehet. A felvételin az Európai Unió történelmét, pénzügyeit és politikáját firtató teszteket kell kitölteni, emellett a szóbeli és matematikai felkészültséget is vizsgálják. A jelentkezők egyike azt mondja, nem elegendő, ha az ember felkészült és alkalmas az állásra, vizsgázó típusnak is kell lenni - áll a Népszabadságban.

A felkészítésre egész iparág települt: tesztkönyvek és tanfolyamok segítik a jelentkezőket, a tapasztalt állásvadászok szerint ezek nélkül szinte esélytelen az állásszerzés.
Aki minden akadályon átjut, annak a neve felkerül egy listára. Innen az intézmények választhatják ki, ám arra, hogy ez rövid időn belül megtörténik, semmi garancia nincs. Akár évekbe is beletelhet, amíg értesítik a pályázót, hogy révbe ért, azaz bekerült a nagyjából harmincezer, jól fizetett uniós alkalmazott közé.

Egy kétgyerekes, legalacsonyabb fizetési kategóriába sorolt alkalmazottnak havonta nettó 3681 euró - közel egymillió forint - kerül a számlájára. A felvételi iroda egyik vezetője úgy véli, ez az összeg már versenyképes a magánszektorral, ezért állapították meg éppen így az alsó határt. Az uniós közszolgálati vezetők viszont már havi nettó 15 ezer eurót - közel négymillió forintot - is kereshetnek.

Népszabadság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek