A sztrájk ellenére zavartalan a forgalom Ferihegyen
Éjfélig tartó egyeztetés után konkrét eredmény nélkül ért véget a Budapest Airport hivatalos sztrájktárgyalása a szakszervezetekkel. A vállalat vezetése még az éjszaka folyamán átfogó, aláírásra kész megállapodás tervezetét juttatja el a szakszervezetekhez - tájékoztatta a Budapest Airport (BA) kommunikációs vezetője szerdára virradó éjjel az MTI-vel.
A közlemény szerint a tárgyalásokkal egy időben az elmúlt napokhoz képest lényegesen javult a ferihegyi repülőtér 2-es termináljának áteresztő képessége. Napközben mind a négy utasbiztonsági folyosó üzemelt, sőt megoldódott a tranzitfolyosó ellenőrzésének kérdése is. Így az átszálló utasok is zavartalanul közlekedhettek Ferihegyen. Az utasbiztonsági ellenőrzésnél napközben megszűnt a sorban állás, amióta reggeltől munkába álltak a Görögországból érkezett utasbiztonsági ellenőrök.
A görög repülőtéri szakemberek a magyar kollégáikkal közösen, azok felügyelete mellett végzik az ellenőrzést - a Budapest Airport alkalmazottaiként. Tevékenységüket napközben a helyszínen ellenőrizték az Országos Munkaügyi és Munkavédelmi Főfelügyelőség ellenőrei, akiket a rendőrök is elkísértek a terminálra - olvasható a tájékozatásban. A folytatódó sztrájk ellenére zavartalan a forgalom szerdán korán reggel Ferihegyen, tömeg nincs, a gépek - néhány korábban bejelentett törléstől eltekintve - a menetrendnek megfelelően érkeznek és indulnak - jelentette az MTI helyszíni tudósítója.
Jogellenességet sugall a MAPLÉSZ
A Légiszállítási Ágazati Párbeszéd Bizottság munkavállalói oldala ugyanakkor megvizsgálta a Ferihegyen kialakult helyzetet, és tiltakozását fejezi ki a Budapest Airport (BA) Zrt. jogsértő intézkedései ellen. Közleményében felháborítónak tartja, hogy a BA Zrt. vezetése érdemi tárgyalások helyett sztrájktörő görög munkavállalókat alkalmaz. A sztrájktörők - információik szerint - se magyarul, se angolul nem beszélnek, sőt nem estek át olyan nemzetbiztonsági átvilágítási folyamaton sem, amelyen minden magyar munkavállalónak kötelezően át kell esnie, ha nemzetközi repülőtéren lát el szolgálatot.. Amíg a magyar munkavállalókat akár két hónapig is vizsgálják ahhoz, hogy egyáltalán beléphessenek a repülőtér területére, addig tapasztalatuk szerint ez a folyamat a görögökre vonatkozóan egy nap alatt lezárult. Ezt az eljárást elfogadhatatlannak tartja, mivel ezzel kérdésessé vált számukra a biztonságos légi szállítás.
A Légiszállítási Ágazati Párbeszéd Bizottság munkavállalói oldalának nevében a Magyar Polgári Légiszállítási Szövetség (MAPLÉSZ) azt sem érti, hogy a hatóságok a jelen helyzetben miért késlekednek intézkedéseikkel, miért csak ígérgetnek. Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség főosztályvezetője munkaügyi ellenőrzést ígért december 15-re, ami nem valósult meg. Érthetetlen számukra, hogy a Légügyi Hatóság miért nem avatkozik be a jelenleg kialakult helyzetbe, és hogy a repülőtér nemzetközi megítélésével, minősítésével, hogy fér össze az a jelenség, hogy a biztonsági kapukat több napig nem hozzáértők kezelték, illetve sztrájktörőket alkalmaznak. A fentiek nem férnek össze a Schengeni Egyezményben foglaltakkal sem - áll a közleményben.
A BA Zrt. szóvivőjének, Szollár Domokosnak elképesztően arrogáns megnyilvánulásaira reagálva a MAPLÉSZ állítja, hogy a nyilatkozatai Magyarország és az Európai Unió törvényi és etikai normáit mélyen alul múlják, és egy ilyen szóvivő egy fejlett demokráciával rendelkező országban már nem töltené be ezt a posztot. A Munka törvénykönyve 4.§-a alapján elfogadhatatlan tartja a BA Zrt. menedzsmentjének időhúzó hozzáállását és negatív intézkedéseit, különösen a sztrájktörők alkalmazását - szól a sajtóanyag.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A hazai tulajdonú Bayer Construct Zrt. friss beruházása kétszáz új munkahelyet hoz létre Sóskúton, ami még tovább erősíti a magyar gazdaság egyik... Teljes cikk
LIWO Group néven folytatja tevékenységét a létesítményüzemeltetési szolgáltatásokat nyújtó B+N Csoport. A névváltás célja egy könnyen... Teljes cikk
Az Astotec Automotive Hungary autóipari beszállító új, 3,6 milliárd forintnyi értékű beruházása hétszáz munkahelyet tesz betonbiztossá Pápán -... Teljes cikk
- Sztrájk miatt szinte a teljes élet leáll ma ebben az országban 1 hete
- Sztrájkmenetrendet hirdetett meg a pécsi buszvállalat 1 hete
- Ők segítik a külföldi költözést: itt a legnagyobb relokációs cégek listája 2 hete
- Véget ért a szerbiai ügyvédek sztrájkja 3 hete
- Fordulat a magyar munkaerőpiacon: lezárult a „Budapest-centrikus” korszak 1 hónapja
- Ők számfejtik a béreket: tovább nőttek a legnagyobbak a listán 1 hónapja
- Hatásalapú fejlesztések: mit keresnek ma a vállalatok a tréningpiacon? 1 hónapja
- Ők a legnagyobb tréningcégek a magyar piacon - jelentős mozgások a rangsor élén 2 hónapja
- Elsősorban magyar munkaerőre építünk – így látja a kölcsönzői piacot a Pensum vezetője 2 hónapja
- Itt vannak a legnagyobb munkaerő-kölcsönző cégek 2 hónapja
- 43 halott után léptek a mozdonyvezetők: országos sztrájk jön a spanyol vasúton 2 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben