A szülészorvosok nem vállalják az állandó készenlétet
Főleg fáradtságukra való hivatkozással döntöttek úgy a soproni szakorvosok, hogy ezentúl nem kötnek szóbeli megállapodást a terhes nőkkel arról, hogy a nap bármelyik szakában, szabadidejükben is bemennek hozzájuk a kórházba levezetni a szülésüket - írja a Népszabadság.
Az elhatározás mögött részben az húzódik meg, hogy a soproni nőgyógyászok között kevés a fiatal, az idősebbek pedig nem szívesen áldozzák fel éjszakájukat. A magánrendeléseiket általában nem adják fel, de arra már nem vállalkoznak, hogy folyamatosan készenlétben álljanak, és ne tudjanak hosszabb időre elutazni otthonról.
Indoklásukban a bizonytalan jogi hátteret is megemlítik. Előfordulhat, hogy megfogadott orvosként éppen közvetlenül az ügyelet utáni pihenőnapjukon kell bemenni a szülő kismamához, márpedig ilyenkor semmiféle orvosi munkát nem vállalhatnak. Amennyiben az ebben az időben levezetett szülésnél bekövetkezik bármiféle komplikáció, akkor is számolniuk kell a jogi következményekkel, ha nem hibáztak, és kellő gondossággal járnak el, mondják a doktorok.
Népszabadság
Indoklásukban a bizonytalan jogi hátteret is megemlítik. Előfordulhat, hogy megfogadott orvosként éppen közvetlenül az ügyelet utáni pihenőnapjukon kell bemenni a szülő kismamához, márpedig ilyenkor semmiféle orvosi munkát nem vállalhatnak. Amennyiben az ebben az időben levezetett szülésnél bekövetkezik bármiféle komplikáció, akkor is számolniuk kell a jogi következményekkel, ha nem hibáztak, és kellő gondossággal járnak el, mondják a doktorok.
Népszabadság
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?