A távozó egészségügyi dolgozók harmada pályát akar váltani
A szerződést alá nem írók közül vannak, akik külföldön vagy a magánegészségügyben folytatnák, és vannak olyanok is, akik a pályaelhagyáson gondolkoznak.
Mint megírtuk, az első becslések szerint 5500-ra tehető azoknak az egészségügyi dolgozóknak a száma, akik nem írták alá az új egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló munkaszerződésüket, azaz távoztak az állami egészségügyből.
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara felmérést készített azok közt, akik nem írták alá a szerződést. Balogh Zoltán, a MESZK elnöke az ATV Híradójának azt mondta, a kérdőívet kitöltők harmada a magánegészségügybe vonul át, harmada külföldön szeretne elhelyezkedni, harmada pedig pályát szeretne módosítani. Egy neve elhallgatását kérő, szerda óta munkanélküli egészségügyi dolgozó a híradónak arról beszélt, hogy nagyon nehéz volt az elmúlt egy hónap, és elképzelhető, hogy végleg elhagyja a pályát.
Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke a csatornának elmondta, hogy Budapesten a legnagyobb az ápolóhiány, de az invazív terápiás és a sürgősségi ellátásban, vagy a pszichiátria területén is nagy a hiány. Hozzátette: fontos, az állami egészségügyben maradt dolgozók anyagi és erkölcsi megbecsülést kapjanak, és minél több dolgozót próbáljanak visszacsábítani a területre.
ATV