kapubanner for mobile

A tb-csökkentésnek jósol nagy jövőt a PwC

A kormányzati programokban egyelőre a foglalkoztatás bővítésére helyeződik a hangsúly, a versenyképesség erősítése kevésbé érvényesül - mondta Erdős Gabriella, a PricewaterhouseCoopers adótanácsadó cég munkatársa.

Erdős Gabriella hangsúlyozta: a három javaslat közül a PwC szakértői szerint a tb-terhek jelentős mérséklését előrevetítő csomag lenne a legkedvezőbb. "Legalább tíz százalékot kell mérsékelni a tb-járulékokban, hogy a csökkentés valóban kifejtse kedvező hatását a vállalkozások számára" - emelte ki. Az is helyes irány, hogy mindhárom változat a gazdaság fehérítésének irányába lép előre - tette hozzá.

A PwC szakértője szerint a "szuperbruttósítás" néven ismertté vált variáció nagy előnye, hogy a munkáltatóknak ennek az esetleges bevezetését követően nem lenne érdekük a foglalkoztatottak "eltüntetése". Azonban kevés megtakarítással járna, a vállalkozások nagyjából ugyanazt az összeget fizetnék ki "bérágon", amit napjainkban együttesen bérekben és fizetésekben, valamint tb-terhekben fizetnek ki - emelte ki.

Kiemelte: az adóátcsoportosítást előtérbe helyező variáció valamelyest gazdaságélénkítő lenne, de kevés a költségcsökkentő hatása. Véleménye szerint az szja-átcsoportosításra koncentráló változat egyik nagy előnye viszont az, hogy hozzányúlna a helyi iparűzési adóhoz, azt ugyan csak 1 százalékponttal mérsékelné, de már ez is kedvező lenne a cégek számára. "A helyi iparűzési adó bármilyen mérséklése kedvező irányba tett lépés, mert gyakorlatilag ilyen típusú befizetési kötelezettség máshol az unióban nem létezik, ezt mindig is kifogásolták a Magyarországra befektető külföldi cégek" - hangoztatta Erdős Gabriella.

Elmondta: ha a gazdaságélénkítő hatásokat nézzük, akkor is a járulékközpontú, a járulékok mérséklésére összpontosító változat a "legszimpatikusabb". A közép-kelet-európai térségben, a környező országokkal összehasonlítva a magyarországi élőmunkára rakódó terhek kimagaslóak, ami jelentős versenyhátrányt jelent Magyarországnak.

Erdős Gabriella szerint nem kell attól tartani, hogy ennek a variációnak a bevezetése kapcsán megnőhet a tíz főt alkalmazó kiscégek száma Magyarországon. Az egyes nagyobb cégek esetleges "szétdarabolása" ugyanis jelentős plusz gondokat, adminisztrációs terheket jelentene, és így nem hozna költségmegtakarítást számukra.
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kapitány István: A szellemi tulajdon védelme a jövő munkahelyeinek alapja

Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, az életképes és versenyképes ötletekre építi, mert ebben rejlik a hosszú távú... Teljes cikk

Diszkriminatív felvételi gyakorlat miatt fizet 600 000 dollárt egy ajándékbolt-lánc

A Lori’s Gifts nevű kórházi ajándékbolt-láncot 600 000 dollár megfizetésére kötelezték, mert a vádak szerint indokolatlanul szigorú fizikai... Teljes cikk

Robbanásszerűen nő az AI-képzés iránti igény, miközben szakemberhiány sújtja a piacot

A Skillsoft friss jelentése szerint az AI-val kapcsolatos készségfejlesztési programok népszerűsége egy év alatt közel tízszeresére nőtt, jelezve a... Teljes cikk