A vállalatok úgy érzik, teljesíteni tudják klímavédelmi vállalásaikat
A vállalatok túlnyomó része úgy véli, hogy teljesíteni tudja klímavédelmi vállalásait, de a többségüknél ez még évtizedekig eltarthat - derül ki az EY felméréséből, amelynek megállapításairól csütörtökön közleményben tájékoztatta az MTI-t.
A nemzetközi tanácsadó cég felmérése szerint Magyarországon a vállalatok csaknem 70 százaléka biztos abban, hogy komoly változásokat érhet el a fenntarthatóság érdekében, majdnem minden második növelte is tavalyhoz képest az erre szánt összeget. Ugyancsak mintegy 70 százalék azok aránya, akik 2040 és 2050 között látják teljesíthetőnek zöld vállalásaikat - írták.
A közlemény szerint megéri környezetvédelmi célokat kitűzni, a belföldi cégvezetők 82 százaléka ugyanis arról számolt be, hogy az ebből eredő fogyasztói-társadalmi megbecsülés együtt járt a pénzügyi eredmények javulásával.
Hozzátették ugyanakkor, hogy a fenntarthatósági fejlesztéseket számos körülmény akadályozhatja, ezek közül a visszajelzések alapján a cégen belüli együttműködés hiánya a legáltalánosabb.
Az EY rámutat, hogy a zöld vállalások elmaradásának versenyhátrány lehet a következménye, akár a befektetők is elfordulhatnak az ilyen cégektől, ezért mindegyiküknek a belső folyamatok fejlesztését ajánlják.
Az EY felméréshez világszerte 520 vállalat fenntarthatósági felelősét kérdezték meg. Magyarországra most először terjesztették ki az adatgyűjtést, amelyhez 50 belföldi céget kerestek meg - olvasható a közleményben.
MTI
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek
