kapubanner for mobile

A vártnál sokkal nagyobb lehet a válság

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Ha a nyugat-európai országokban súlyosabb recesszió következik be, az a magyar gazdaságra is rossz hatással lehet - mondta az InfoRádiónak a Pénzügykutató Zrt. tudományos főmunkatársa.

Semmi jóra nem számít rövid távon a magyar gazdaság kapcsán a Pénzügykutató Zrt. tudományos főmunkatársa. Ahogy Várhegyi Éva elmondta, az exportunk legnagyobb felvevőpiacát jelentő Németországban hétről hétre romlanak a kilátások, az sem kizárt, hogy a gazdaságuk 4-5 százalékkal esik vissza. Magyarország sem tud kevésbé visszaesni, mint Németország vagy az Európai Unió, hiszen a belső fogyasztásunkat nem tudjuk élénkíteni, mert egy eladósodott, egyensúlyi problémákkal küzdő gazdaság vagyunk.

A közdazdász elmondta azt is: 2009-re súlyos recesszió várható, és ha a nyugat-európai kilátások javulnak, 2010-ben már stagnálhat a gazdaság, azaz se növekedéssel, se visszaeséssel nem kell számolni.

Várhegyi Éva egyik nagy párt vezetőjét sem tartja alkalmasnak arra, hogy kiutat találjon a válságból. Szerinte Gyurcsány Ferenc és kormánya ki fogja tölteni a parlamenti ciklust, és még annak is van esélye, hogy megfontolja a Reformszövetség javaslatát.

InfoRádió
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek