Adócsaló zöldségkereskedő-hálózatot leplezett le a NAV
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatTöbb mint hatszázmilliós kárt okozott a költségvetésnek egy zöldségkereskedelemmel foglalkozó bűnszervezet, amelyet a napokban számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - közölte a szervezet Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel.
Hideg-Göblyös Rita tájékoztatása szerint a budapesti és Pest megyei személyekből álló bűnszövetség tagjai paradicsomot és paprikát hoztak be külföldről, a továbbértékesítés után fizetendő áfát pedig hamis belföldi számlákkal csökkentették.
A NAV nyomozói 22 helyszínen tartottak házkutatást. A nyomozók három gyanúsítottat és 24 tanút hallgattak ki. Az elkövetők által okozott kár és a várható bírság biztosítására bankszámlákat zároltak, ingatlanokat, nagy értékű gépkocsikat és készpénzt foglaltak le 542 millió forint értékben.
A NAV bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás miatt indított nyomozást, a társaság irányítói vagyonukkal felelnek az elkövetett bűncselekményekért.
MTI

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?