kapubanner for mobile

Adómentes marad a nyugdíj

A jövő évtől sem terheli adó az öregségi nyugdíjakat, miután az Országgyűlés hétfőn felülírta azt az 1997-ben hozott törvényt, amely lehetővé tette volna, hogy az időskori juttatásokat 2013-tól személyi jövedelemadóval sújtsák.

A képviselők 311 igen szavazattal, 14 tartózkodás mellett fogadták el a nyugdíjbiztosítási tárgyú jogszabályok változásait.

Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter az előterjesztéshez fűzött indoklásában arra emlékeztetett, a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló, 1997-es törvény 2013-tól a jelenlegitől gyökeresen eltérő nyugdíjszámítási szabályt tartalmazott, így bruttó összegű nyugdíjakat állapított volna meg a bruttó keresetekből, és ehhez más léptékű, lineáris mértékskálát rendelt volna.

A tárcavezető szerint mindez felvetné a nyugdíjak adóztatásának kérdését, ám a bruttó nyugdíjak megállapításához szükséges jogszabályokat nem hozták meg, a magán-nyugdíjpénztári rendszer átalakítása után pedig indokolatlan az említett szabályok fenntartása.

A most elfogadott javaslat ezért 2013. január 1-je után is érvényben tartja a hatályos nyugdíjszámítási szabályokat, azaz a nyugdíjak továbbra is személyijövedelemadó-mentesek maradnak.

A kormányzati előterjesztésbe egy MSZP-s módosító javaslattal az is bekerült, hogy a nyugellátást forintban kell folyósítani. A szocialisták kezdeményezésüket azokkal a sajtóhírekkel indokolták, hogy a kormány a nyugdíjak egy részét Erzsébet-utalványban akarja kifizetni. A kabinet cáfolta, hogy ilyen szándéka lenne, és támogatta az indítvány elfogadását.

A parlament döntése értelmében továbbá meg kell vonni a nyugdíj-kiegészítés helyébe lépő pótlékot azoktól, akiknek az 1990 előtti tevékenysége összeegyeztethetetlen a demokratikus értékrenddel. Az Országgyűlés hétfőn erről több más nyugdíjtárgyú változással együtt határozott, miután az ezt rögzítő módosító javaslatot a múlt héten a Fidesz-KDNP és a Jobbik mellett az LMP is megszavazta. A jogosultságokat október végéig vizsgálják felül.

A fideszes Wittner Mária és Iván László, valamint a jobbikos Sneider Tamás, Novák Előd, Murányi Levente, Szilágyi György és Hegedűs Lorántné előterjesztése alapján az illetékes miniszternek akkor kell -– 2013. január 1-jétől -– megszüntetnie a nyugdíjpótlék folyósítását, ha az abban részesülő 1945 és 1949 között részt vett a demokratikus államberendezkedés felszámolásában, illetve az 1956-os forradalom leverésében és a megtorlásokban. Ugyanez vonatkozik azokra, akik 1948 és 1990 májusa között végzett titkosszolgálati tevékenységük, abban az időszakban betöltött állami vezetői tisztségük vagy az állampártban, illetve a Kommunista Ifjúsági Szövetségben (KISZ) ellátott vezető tisztségük miatt érdemtelenek a nyugdíjpótlékra, továbbá érinti a felülvizsgálat az özvegyi jogon folyósított nyugdíjpótlékokat is.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
NAV: eddig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást

Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk

Felmérés: ezért hagyják el sokan a magyar egészségügyet

A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk

Ezekkel a diplomákkal lehet a legkevesebbet keresni, mégis több százan választják őket

Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk