Aki nem költötte el a reálhozamot, extrakedvezményt is kaphat
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAkár 300 ezer forintot is kaphat az államtól az a magánszemély, aki visszalépve a magán-nyugdíjpénztári rendszerből az államiba jó helyre tette reálhozamát - adja hírül a Napi Gazdaság.
Aki a reálhozamot elköltötte, hitelt törlesztet belőle vagy valamilyen módon befektette, annak nem jár semmi, ám az a kör, aki az összeget az önkéntes nyugdíjpénztári számlájára kérte utalni, kedvezményt kap.
Azon felül, hogy az átutalt összeg teljes adómentességet élvez, még a pénztári befizetéseknek megfelelő kedvezmény is jár utána. A visszatérítés egyaránt jár az egyéni befizetések és a reálhozam átutalása után is. A kedvezmény mértéke mindkét esetben az utalt összeg húsz százaléka, ám hatalmas különbség, hogy míg az egyéni befizetéseknél ez maximum százezer forint lehet, addig a reálhozamoknál 300 ezer forint.
Az adóhatóság tájékoztatása szerint a rendhagyó kedvezmény akkor jár, ha a magánpénztártag kilépésekor írásban kérte a pénztárat, hogy a reálhozamot az önkéntes pénztári számlájára kéri. Vagyis ha valaki felvette a reálhozamot, majd utalt az önkéntes számlára, bukja a 300 ezret - akkor csak a főszabálykénti kedvezményt érvényesítheti, vagyis a saját befizetései húsz százalékát, legfeljebb százezer forintot.
A 300 ezer forint kedvezmény maximális igénybe vételéhez 1,5 millió forint reálhozam "kell". Az adóhatóság viszont csak abban az esetben teljesíti a pénztári számlára utalást, ha a magánszemélynek nincs nyilvántartott adótartozása - írja a Napi Gazdaság.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?