Alkotmánybíróságra bízzák a segélykérdést
Sárospatak alpolgármestere megdöbbenve fogadta a kisebbségi ombudsman jelentését a segélyek folyósításának feltételekhez kötéséről, a kerepesi önkormányzat a kérdésben az Alkotmánybírósághoz fordul, Ivád jegyzője azonban egyetért az országgyűlési biztos megállapításaival.
Sárospatak alpolgármestere, Aros János (Fidesz-MPSZ) az MTI-nek azt mondta: megdöbbenve olvasta, illetve hallgatta az ombudsman véleményét. Hangsúlyozta, hogy egyik rendeletükben sem szerepel a roma kifejezés. Itt azokról van szó, akik "sportot űznek" a segélyek kijátszásából és ezáltal több jövedelemhez jutnak, mint azok, akik 40 órában dolgoznak köztisztviselőként vagy közalkalmazottként. Véleménye szerint az ombudsmani jelentés ellentétet szít romák és nem romák között. Úgy fogalmazott, megdöbbenve tapasztalta, hogy az ombudsman "arra sem vette a fáradságot", hogy elolvassa a sárospataki rendeletet, amely nem törvénysértő. Az érintetteknek ugyanis felajánlják a közmunka lehetőségét, amit akkor utasíthatnak vissza, ha orvosi papírral igazolják alkalmatlanságukat. Ha ez nem történik meg, akkor vonják meg tőlük a segélyt - fűzte hozzá.
Aros János közölte, továbbra is a törvényhozók segítségét kérik ebben az ügyben, az ombudsmant pedig szívesen várják Sárospatakra. Azt is elmondta, hogy a gyermekvédelmi támogatást érintő rendeletükről ők maguk is tudták - már a döntés előtt -, hogy törvényellenes. Mindezek ellenére a sárospataki kistérség 16 települése egyhangúlag csatlakozott a szerencsi kistérség kezdeményezéséhez. (A sárospataki önkormányzat a gyermekvédelmi támogatásokat csak azoknak fizeti ki, akik járatják gyermekeiket iskolába vagy óvodába.)
Továbbra is kérdés, hogy törvénytelen-e a rendelkezés
Orosz Gábor, az Észak-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal borsodi kirendeltségének vezetője az MTI-vel azt közölte: a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Monok önkormányzata beküldte a hozott döntések jegyzőkönyvét és épp jelenleg vizsgálják annak törvényes vagy törvénytelen voltát. Mint mondta, a vizsgálat eredményétől függően meg fogják tenni a szükséges észrevételt az önkormányzatnak. Amennyiben a monoki rendeletet törvénytelennek ítélik, jelzik ezt a képviselőtestületnek, ha "ezen észrevételüket nem fogadják el, akkor az Alkotmánybírósághoz fordulnak a hozott rendelet megsemmisítésének tárgyában" - tette hozzá.
Franka Tibor, Kerepes polgármestere az MTI-nek kifejtette: álláspontja szerint a kisebbségi ombudsman nem autentikus személy a segélyek kifizetése ügyében. Itt ugyanis nem kisebbségi kérdésről van szó, mert a segélyeket bőrszínre, vallásra, fajra tekintet nélkül azoknak a helyi lakosoknak kívánják folyósítani, akik munkával szolgálják meg ezt a pénzt. Ezért a kerepesi önkormányzat a kérdésben az Alkotmánybírósághoz fordul és a helyi testület döntése értelmében július 1-től alkalmazni kívánja a segélyek kifizetése feltételeként a munkavégzést - húzta alá.
Kadlott Csaba, Ivád jegyzője az MTI-nek azt mondta: egyetért a kisebbségi ombudsmannal és a törvényeknek megfelelően fog eljárni. Hozzátette, nem tehet olyat, ami törvényellenes, márpedig ez a rendelet ellentétes a hatályos törvényekkel. A jegyző hangsúlyozta: nem ért egyet a rendelettel, jogköre azonban csak arra terjed ki, hogy jelezte a törvénysértést az önkormányzatnál. "Én nem fogom végrehajtani ezt a rendeletet, hanem a törvényeknek megfelelően fogok eljárni" - fűzte hozzá.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Keddig jelenthetik be munkáltatójuknál az igényüket azok, akik már meglévő hitelükhöz kapcsolódóan használnák fel a januártól elérhető... Teljes cikk
Könnyítést hoz az új év az egyéni vállalkozóknak, még az esztendő elején megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete -... Teljes cikk
A szakértők szerint a mesterséges intelligencia eddig még nem szüntette meg a belépő szintű állásokat, de hatalmas tehetséghiányt okozhat, amelyet... Teljes cikk
- Csökkentheti-e a segély, a gyed vagy a gyes a nyugdíjat? Itt a válasz 8 hónapja
- 5 helyett 10 évig is engednék, hogy valaki közmunkás legyen 10 hónapja
- Álláskeresési járadék 10 hónapja
- Vizsgálat indulhat Erasmus ügyben 1 éve
- KTK munka 2 éve
- Fedezze fel a munkaerőpiac digitális lehetőségeit és jogait! 2 éve
- Tudjon meg többet a munkahelyi elszámolásokról egy pillanat alatt! 2 éve
- Temetési segély 2 éve
- Így változott a közfoglalkoztatás az elmúlt tizenkét évben 2 éve
- Nem kapnak munkanélküli segélyt a sztrájkolók 2 éve
- Megszólalt az ombudsman a pedagógusok polgári engedetlenségével kapcsolatban 2 éve
A tudás törvényei: a megértés kulcsa