Állásbörzét rendez a Pécsi Tudományegyetem
A Pécsi Tudományegyetem dr. Romhányi György aulájában április 1-jén rendezik meg a Pécsi Tudományegyetem Állásbörzéjét, a Pécsi Tudományegyetem Központi Hallgatói Szolgáltató Iroda, és az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat szervezésében.
A hallgatók széles körű képzése mellett a Pécsi Tudományegyetem hangsúlyt helyez arra, hogy megkönnyítse a hallgatók munkaerő-piaci elhelyezkedését. Karrierprogramja keretein belül kiemelt rendezvényként tartja számon a Pécsi Tudományegyetem Állásbörzéjét, melyet az idei évben április 1-jén rendeznek a Dr. Romhányi György aulában, a Pécsi Tudományegyetem Oktatási Igazgatóság Központi Hallgatói Szolgáltató Irodája és az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat szervezésében - közölte az egyetem az Educatio Press hírügynökségggel.
Az idei évben 10 117 fő az egyetem végzőseinek létszáma, így várhatóan a rendezvényen több ezer álláskereső fog megjelenni, különféle szakterületek széles spektrumát képviselve. Az állsábörze azonban nem csak a végzett, illetve az államvizsga előtt állóknak nyújt hasznos segítséget. Az intézmény célja, hogy az alsóbb évfolyamok hallgatói is megismerjék a kiállító cégeket, az alkalmazottak lehetőségeit, a cégek által támasztott aktuális munkaerő-piaci követelményeket, a felkínált együttműködési lehetőségeket a tanulmányok, illetve az álláskeresés célorientált folytatásához (szakmai gyakorlatok, diplomamunka-készítés, szakmai továbbképzések, stb.).
edupress.hu

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?