Álláshirdetés: a pálinkát fröccsel is le kell tudni kísérni
Trombitást keres a Lustige Spatzen nevű zenekar, az álláshirdetés szövege szerint fontos elvárás, hogy a jelölt fröccsel is le tudja kísérni a házi pálinkát. A hirdetés eredeti szövegének fellelése a Pécsi STOP érdeme.
"Mély fájdalommal tudatjuk, hogy az a sajnálatos helyzet alakult ki zenekarunk életében, hogy Kentzler "Majdnemszingli" Tamás, trombitavirtuóz fenegyerek, a csolnoki maffiózó, a rekedthangú Louis Armstrong bejelentette távozását a zenekar fúvósszekciójából, mint a szólamvezető félisten. Tehát TROMBITÁS kerestetik a Spatzenba!!!
tud trombitálni (szilveszteri papírtrombitások kíméljenek!), vagy legalább ismer olyat, aki már legalább rádióban hallott valakit, aki feltételezhetően az imént említett hangszeren játszott
nem riad vissza egész éjszakákat átövező vérlázító, alkoholmámoros polkapartiktól
csak a szünetekben dohányzik
legalább annyira tud kottát olvasni, mint szólamtársa, a klarinétos (aki persze a 2. trombitás)
ki- és el tud pakolni kottákat, kottaállványokat, mikrofonokat és egyéb furcsa, színpadon használt eszközöket
hajlandó még a rock&roll partikat is bőrgatyában végigizzadni akár nyári, szabadtéri bulikban is
esküvőkön hajlandó lemondani az utolsó, hideg rántotthúsról a Vidor, vagy az Elsand javára
fröccsel is képes lekísérni a házipáleszt
tud legalább 5 nyelven sört rendelni (7-et).
sváb és tót lagzikon való, leigazolható, múltban történt részvétel
klasszikus környékbeli slágerek ismerete, akár félrészegen, asztalon állva is
a "nyebugyeme vodu pity" és "in te lankrum stétel pám" legalább hasonló kiejtéssel történő bekiabálására való hajlandóság
bulik kezdetétől a végéig a "szingli vagyok" életérzés ismerete, elsajátítása, felvállalása
helyismeret a csévi pincéknél térdenállvahaladás közben.
kiváló, antialkoholista csapat
kiemelt bérezés, egyéb juttatások (kajajegy, piajegy, utazási költségtérítés, céges logóval ellátott szolgálati jármű)
előrelépési, fejlődési lehetőség (egyedi igény szerint)
túlórapénz (a részeg keresztapa mindig jattol a végén)
kevés szabad hétvége főleg a nyári szezonban
masszív test- és fingszag a fellépéseken.
Ha szívesen csatlakoznál trombitásként zenekarunkhoz, kérlek jelentkezz itt a facén, vagy telefonon (+36-70-280-2-280), fényképes önéletrajzot nem fogadunk el.
Üdv: Die Spatzen aus Werischwar (a "Die" németül értendő, nem pedig angolul)"
Pécsi STOP/spatzen
Az ideális jelölt:
Előnyt jelent:
Amit kínálunk:
Ha szívesen csatlakoznál trombitásként zenekarunkhoz, kérlek jelentkezz itt a facén, vagy telefonon (+36-70-280-2-280), fényképes önéletrajzot nem fogadunk el.
Üdv: Die Spatzen aus Werischwar (a "Die" németül értendő, nem pedig angolul)"
Pécsi STOP/spatzen
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?