kapubanner for mobile

Apa és fia csapott be időseket álgázszerelőként Nógrád megyében

A Balassagyarmati Járási Ügyészség csalás bűntette miatt vádat emelt egy 57 éves és egy 31 éves miskolci férfival szemben, akik magukat hivatalos személynek vagy gázszerelőnek kiadva több idős embertől csaltak ki pénzt Nógrád megyében - írja az MTI.

Bóna Gyula elmondta: a két férfi - apa és fia - 2018. március 27-én és 28-án több Nógrád megyei településen is megjelent, ahol a katasztrófavédelem munkatársainak vagy gázszerelőnek kiadva magukat azzal az ürüggyel jutottak be idősek lakásába, hogy ott a gázkonvektorokat kell ellenőrizniük. A vádlottak mindig formaruhába öltöztek, és azon névkitűzőt viseltek, hogy ezzel is hitelesebbé tegyék megjelenésüket.

A gázkonvektorok felületes megtekintését követően közölték a tulajdonossal, hogy azok életveszélyesek, akár fel is robbanhatnak, így azok megjavítása elengedhetetlenül szükséges. A javítás költségeit alkalmanként 44 ezer és 76 ezer forint közötti összegben jelölték meg, melynek felét előlegként a helyszínen kellett kifizetniük a sértetteknek.

A legális tevékenység látszatának fenntartása érdekében a vádlottak a pénz átvételekor egy vállalkozási szerződést is kitöltöttek, melyben a javítások kivitelezőjeként egy nem létező céget tüntettek fel.

A főügyész hozzátette: a vádlottak a munkát nem végezték el, arra egyébként sem lett volna szükség, mivel valamennyi gázkészülék hibátlanul működött, és a négy sértett részére sem fizették vissza a jogtalanul átvett, összesen 108 ezer forintot.

Bóna Gyula közölte: az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottakkal szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta, valamint a sértettek kárának megtérítésére, és a több mint 260 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére is kötelezné őket.

MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek