APEH: előre beépítették a bérbe az év végi jutalmakat
Mint arról korábban beszámoltunk az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal elnöke kifogásolta a 2008-ban kifizetett jutalmakról megjelent írásokat, ezért a félreértések tisztázása érdekében fontosnak tartotta a munkatársak átlagos illetményének és jutalmainak közzétételét. Most újabb érdekes statisztika jutott a Pénzcentrum birtokába.
korábbi sajtóhírekben a hivatal szerint úgy állították be a jutalmakat, mintha minden munkatárs az év végén egyösszegben kapta volna meg a kifizetéseket, pedig a 16,7 milliárd forintot már év közben beépítették a munkavállalók bérezési rendszerébe.
Az előző évek tükrében az összes javadalmazáshoz viszonyítva, csekély mértékben ugyan emelkedett a kifizetett jutalmak aránya, de korábban volt olyan év (2000), amikor a dolgozók éves keresetének csaknem a felét a jutalmak tették ki.
Ilyen tekintetben a 2004-es év bizonyult a legnehezebbnek a munkavállalók szempontjából, akiknek akkor csak az éves bevételeik 15 %-a származott a jutalmakból, a keresetük döntő többségét az alapilletmény tette ki. Egy APEH dolgozó 2008-ban jutalommal együtt átlagosan 162 091 forintot vitt haza havonta.

- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek