kapubanner for mobile

APEH-eseket vettek őrizetbe

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Korrupciós cselekmények elkövetésével gyanúsítják az APEH Közép-dunántúli Regionális Igazgatóságának hat munkatársát, valamint két vállalkozót. A gyanúsítottak közül hármat - két APEH-dolgozót és egy vállalkozót - őrizetbe vettek, a többiek szabadlábon védekeznek.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság az APEH biztonsági főosztályával együttműködve szerda reggel egyszerre nyolc helyen tartott házkutatást - mondta el a főkapitányság szóvivője.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak huzamosabb ideje kötelességüket megszegve, jogtalan előnyért kedvezőbb helyzetbe hozták az adózó ügyfeleket az adóigazgatási eljárásokban - tette hozzá Németh-Kész Mónika rendőr százados.

Tájékoztatása szerint a nyomozó hatóság az elfogottakat vesztegetés elkövetésével gyanúsítja. A büntetőeljárást a megyei főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya folytatja le, s az eljárás során vizsgálja más bűncselekmények megvalósulását is.

Tekintettel a nyomozás érdekeire, továbbá arra, hogy az elsődleges nyomozati cselekmények még folyamatban vannak, a rendőrség a bűncselekménnyel kapcsolatban egyelőre nem adott több információt. Az ügy részleteiről későbbre ígértek tájékoztatást
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek