Ápolóként külföldön - Rögös út a bizonytalanba

A jogi háttér - Lássunk tisztán!
Uniós csatlakozásunkat követően Magyarországra is érvényes az Unió Tanácsának 1977. évi június 27-i irányelve, mely szerint a tagállamok bármely más tagállam általános ápolói végzettségét kölcsönösen elismerik, továbbá biztosítják a szakképzettséggel betelepülők letelepedési körülményeit, szolgáltatásnyújtását. Ennek az irányelvnek köszönhetően Magyarország szabadon fogadhat ápolókat és bármely magyar ápoló végzettségű munkavállaló szabadon telepedhet le valamely más uniós tagállamban. A csatlakozás jogi menete azonban ebben még évekig korlátozhat bennünket, hiszen a munkaerő szabad áramlását -a csatlakozókkal szemben- a belső piacvédelem érdekében sok ország évekre felfüggesztette, vagy legalábbis korlátozta. Ennek tükrében napjainkban még csak Svédország, Dánia, Hollandia, Írország és az Egyesült Királyság szerepelnek lehetséges kivándorlási célországként.

Amennyiben szakképzettség nélkül szeretnénk külföldön ápolói munkát végezni, úgy fontos tudni, hogy e tevékenységi kör minden tagállamban szigorúan szakképzettséghez kötött. Mindazonáltal jó tudni, hogy a közhiedelemmel ellentétben a szakképzett ápoló munkaerő szabad áramlása nem csupán az alkalmazottként, de az önállóan -vállalkozás formájában- kivándorló szakképzett személyekre is vonatkozik.
A jogszabály rendelkezik arról is, hogy a tagállamok ápolói képzéseit, a szakmai elnevezéseket, címeket a tagállamok összehangoltan használják a mindennapi gyakorlatban, így ez elősegíti az elismerést és a szakmai integrációt az új, befogadó országban.


Oklevelek útvesztője - Érvényes külföldön is?
A 77'-es irányelv 3. cikkelye meghatározza mindazokat az általános szakmai kritériumokat, melyeknek az egyes tagállamok okleveleit megszerzőknek meg kell felelnie. Így szabályozza többek között a szakmai jártasság, az etikai jártasság, a klinikai gyakorlat és a munkatapasztalat előírt mértékét is. Rendkívül alaposan szabályozza az elvégzendő speciális teljes idejű szakmai képzés időszakát, mely 3 éves vagy 4600 órás elméleti képzést és klinikai gyakorlatot ír elő.

Az előbb említett irányelvnek köszönhetően az itthon megszerzett OKJ-ben szereplő ápolói képesítést mindegyik EU tagállam köteles elfogadni és a saját ápolói szakképesítést igazoló okleveleivel egyenértékűnek tekinteni. A jog tehát az oklevelek kölcsönös elismerését írja elő valamennyi tagállamra.

Magyarországon a következő fokozatú ápolói képesítések szerezhetőek meg:
1. ápoló bizonyítvány
2. diplomás ápoló oklevél
3. egyetemi okleveles ápoló

/A fenti jogi leírás azonban csak az általános ápolói tevékenységre vonatkozik, mivel az irányelvben csak ezt kötötték ki. Szakápolók esetén így az elismerés nem automatikus. Amennyiben a szakápoló szakosodását megelőzően elvégzett valamilyen általános ápolói képzést, úgy általános ápolóként fogják automatikus elismerni, ám ha kifejezetten szakápolóként végzett, úgy kérvényt kell benyújtania a befogadó állam területileg illetékes hatóságához. A kérelem elbírálása során szakképesítését a befogadó állam nemzeti képzési követelményeivel hasonlítják össze, illetve ez alapján döntik el: elfogadják-e a kérelmet, vagy visszautasítják azt./

Fontos azonban tudni, hogy az általános ápolói oklevelek kölcsönös elismerésének hivatali megszerzése nem automatikus! Minden esetben a külföldön munkát vállaló polgárnak kell a befogadó állam illetékes hatóságához fordulnia és az elismerést kérvényeznie. A hatóságnak ezután 3 hónapon belül kötelezően el kell bírálnia a kérelmet, melyért némely tagországban hatósági eljárási díjat is szednek.


Csatlakozás előtti oklevelek - Elfogadják vagy sem?
Magyarország uniós csatlakozását követően az azt megelőzően elvégzett általános ápolói végzettségeket egyenértékűnek tekintik a csatlakozás utániakkal. Ez azt jelenti, hogy jogvesztés nélkül érvényes a jóval korábban megkapott ápolói oklevelek mindegyike. Kikötés azonban, hogy ha a képzettség -régi vizsgarendszerekre való tekintettel- nagyrészt eltér az országban előírtaktól, úgy a szakmai gyakorlat alapján fogják megítélni a hatósághoz benyújtott engedélyezési kérelmet.


Munkaidő - 8 óra munka helyett 0-24?
A 93/104/EK irányelv szerint a tagállamokban alkalmazott munkaidő hét napra osztva nem haladhatja meg a 48 órát csak abban az esetben, ha az a munkavállaló egészségét és biztonságát nem veszélyezteti. A munkavállaló mindazonáltal nem kötelezhető a 48 óránál hosszabb munkaidőre és ilyen indokból nem lehet elbocsátani, vagy büntetni az alkalmazottat. Mivel az egészségügyben szükséges ügyeleti idő miatt a 48 órától eltérő munkaidő adódhat, ezért ezektől az egyes tagállami törvények eltérő mértéket is megszabhatnak. Emellett a munkaidőről az egyes nemzeti közigazgatási rendelkezések, kollektív szerződések illetve a szociális partnerek közötti ágazati megállapodások rendelkezhetnek de csakis a meghosszabbított munkaidőt kompenzáló hosszabb pihenőidő megléte mellett.


Menni vagy nem menni? Ez itt a kérdés!
A felsoroltak ismeretében tehát nem árt, ha csak hosszas mérlegelés után dől el, hogy marad a munkavállaló, vagy mégis áttelepül a célországba munkavállalás céljából. Aki azonban ápolóként a külföldi munkavállalás mellett voksol, mindenképpen tájékozódjon a célország részletes munkavállalási-, egészségügyi-, társadalombiztosítási jogszabályairól, a leendő munkakörülményekről, valamint a szakmai etikai szabályokról.


Garai Katalin