kapubanner for mobile

Árulkodó Magyarország álláskereső térképe

Rangsorolta a megyéket az álláskeresők pályázatai, igényei alapján az egyik online álláskeresési platform. Nem meglepő módon Budapestről pályáztak a legtöbben, Pest megye a második helyezett, Borsod-Abaúj-Zemplén pedig a bronzérmes. Sokan szeretnének az egészségügyben, vendéglátásban elhelyezkedni itthon, de a külföld felé is sokan kacsintgatnak - derül ki a portálunknak eljuttatott felmérésből.

Rangsorolták a megyéket az álláshirdetésekre való pályázatok szempontjából. 2014. január-október közötti periódusban hozzávetőlegesen 25 ezer állásajánlatra közel 11 ezer pályázatot mértek ország szinten a Tjobs.hu online álláskeresési platformon.

(top 5 megye a legtöbb pályázattal)



Legkevesebben Vas, Tolna és Nógrád megyéből pályáztak



- Budapestről pályáztak a legmagasabb arányban ország szinten (16.96 százalék), érdekes módon ugyancsak innen jelentkeztek a legtöbben a belföldi állásokra (33.12 százalékos pályázat), amit a német, brit és holland hirdetések követtek - nyilatkozta Csatlós Orsolya, a Tjobs.hu sajtószóvívője. Nagyobb arányban a nők jelentkeztek (50.87 százalék). A pályázatok alapján az is kiderült, hogy nagyon vonzó a budapestiek számára a vendéglátóipar (15.13 százalék), logisztika (11.35 százalék) és egészségügy (10.49 százalék).

Budapest (16.96 százalék) és Pest (13.60 százalék) után Borsod-Abaúj-Zemplén (7.68 százalék) a bronzérmes a legtöbb pályázat alapján. Szintén az egészségügyi munkák a legvonzóbbak a lakosság számára a beküldött önéletrajzok szerint, amit a vendéglátóipar, építkezés-felújítás és hegesztői munkák követnek. A megyéből szinte kétszer annyi férfi (64.08 százalék) jelentkezett az álláshirdetésekre, mint nő (35.92 százalék).

A dél-alföldi megye, Bács-Kiskun foglalja el a negyedik helyezettet a rangsorolásban. A férfi (49.65 százalék)-női (50.35 százalék) pályázók között nincs óriási eltérés. A Baranya megyei munkavállalók körében a belföldi álláslehetőségek csak a negyedik helyen szerepelnek preferencia szempontjából. A legkedveltebb célországok: Németország, Anglia és Ausztria. Leginkább a férfiak nyitottabbak a külföldi munkák iránt, közel 53 százalékos pályázati aránnyal.

Fejér megye foglalja el az ötödik helyezetet. Nagy mértékben a németországi munkák ragadták meg az innen pályázók figyelmét ( 37.82 százalékos pályázat), ezt követik a belföldi munkák (28.93 százalék), majd a brit állások (8.88 százalékban). Az egészségügyi és a vendéglátóipari hirdetésekre pályáztak a legtöbben, - mivel magas volt a férfiak jelentkezése (51.11 százalék) - amit a logisztika és az építkezés-felújítás követett.



Innen pályázott a legtöbb férfi



Annak ellenére, hogy a pályázatok szempontjából Jász-Nagykun-Szolnok a 14. helyen szerepel, innen pályázott a legtöbb férfi az elérhető ajánlatokra, 67.21 százalékban. Ezt követi Zala (65.77 százalék), Nógrád (65.38 százalék), Borsod-Abaúj-Zemplén (64.08 százalék) és Szabolcs- Szatmár-Bereg (62.30 százalék). A többi megyében viszonylag arányos a nők-férfiak általi jelentkezések.

A megyéket összevonva így néz ki a mostani év helyzetképe (2014.január-október): Németország (36.54 százalék), Nagy-Britannia (16.99 százalék), Magyarország (16.77 százalék) és Ausztria (7.48 százalék) került a top öt legvonzóbb országok közé a legtöbb pályázattal. Munkakörök szempontjából az egészségügyi munkák (17.82 százalék), a vendéglátóipari (közel 13 százalék), logisztika (közel 9 százalék), idősgondozói ( 8.44 százalék) és építőipari munkák (közel 7 százalék) a legvonzóbbak.

Németország (34.68 százalék) és Nagy-Britannia (15.83 százalék) kínálja továbbra is a legtöbb álláslehetőséget a munkát keresők számára, ezt követik a belföldi álláslehetőségek (11.25 százalék), az amerikai és a Cruise Ship hirdetések. Az egészségügy (közel 23 százalék), a vendéglátóipar (14.79 százalék) és az építőipar (9.51 százalék) a top állást kínáló munkakör ebben az évben.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
NAV: már ennyien véglegesítették az szja-tervezetüket

Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk

Szakértő: Ezért kerülhetnek nehéz helyzetbe a nyugdíjasok a választás után

Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk

Hol ellenőriz az adóhatóság áprilisban?

Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk