Az adóvizsgálatok megállapításainak fele kivédhető

A hazai adóvizsgálatok több mint felénél elérhető, hogy az adóhatóság tervezett megállapítása ne kerüljön be az ellenőrzést lezáró határozatba, első vagy másodfokon pedig az esetek közel 90 százalékában törölhető, illetve mérsékelhető a megállapítás, illetve a kiszabott adóbírság.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) megállapításai gyakran nem megalapozottak – hívja fel a figyelmet a Mazars könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat 2012-2013 közötti adóvizsgálatait feldolgozó belső kutatás. Azokban az adóhatósági vizsgálatokban, amelyekbe az adótanácsadó vállalat már az észrevételi szakaszban bekapcsolódott, 53 százalékban sikerült elérni, hogy a kifogásolt megállapítás ne szerepeljen a határozatban.

Első vagy másodfokon az adóvizsgálatok 80 százalékában sikerült módosítani a megállapításokat. Mindössze 7 százalék volt azon ügyek aránya, amelyekben nem sikerült eredményt elérni, illetve az esetek 13 százalékában a megállapításból másodfokon sem engedett ugyan az adóhatóság, de az észrevételi szakaszban, illetve a fellebbezés során a bírságot sikerült mérsékelni.

"Tapasztalataink szerint a vállalkozások nagy része úgy gondolja, hogy az adóhatóság tévedhetetlen, így ha egy adóvizsgálat megállapításokat tartalmaz, azt azonnal el is fogadják. Ez nem jó hozzáállás, hiszen nyilvánvalóan mindenki tévedhet, így az adóhatóság is" - idézi a közlemény Nyári Zsoltot, a Mazars szenior adómenedzserét, aki szerint előfordulhat, hogy egy adott tényállás igazolásához elegendő, ha az adózó begyűjti a dokumentáció hiányzó részeit. Persze, számos esetben ennél többre is szükség lehet - teszi hozzá.

Az adóhatósági ellenőrzésre időben el kell kezdeni a felkészülést. Érdemes időről időre - akár külső tanácsadó bevonásával - belső vizsgálatot végezni. "Az idejében, saját magunk által feltárt hiba önellenőrzési pótlékkal javítható, de ha ugyanazt az adóhatóság tárja fel, akkor már bírsággal és késedelmi pótlékkal is számolni kell. Az önellenőrzés pedig csak az adóvizsgálat megkezdése előtt végezhető el" - mutat rá a szakember.

Nyári Zsolt szerint gyakori hiba, hogy az adózók megvárják a vizsgálati időszakot lezáró határozatot és csak akkor reagálnak a NAV észrevételeire. Az észrevételi lehetőséget minden esetben javasolt kihasználni, főleg, hogy már ebben a fázisban lehetőség van arra, hogy méltányosságra való hivatkozással a megállapított bírság mérséklését kérje az adózó. Ennek hiányában esélyes, hogy a határozatba már a maximális bírság kerül, ami a későbbi jogorvoslati lépcsőfokon már nehezebben módosítható.
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Egymillió forintot bukhat, aki ezt nem igényli munkáltatójánál - Már csak pár nap maradt

Keddig jelenthetik be munkáltatójuknál az igényüket azok, akik már meglévő hitelükhöz kapcsolódóan használnák fel a januártól elérhető... Teljes cikk

NAV: könnyítésre számíthatnak az egyéni vállalkozók

Könnyítést hoz az új év az egyéni vállalkozóknak, még az esztendő elején megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete -... Teljes cikk

Balesetezett a busz, ami a a Samsung-gyár dolgozóit szállította, a dolgozókat a mentők érkezése előtt bevitték a gyárba

A vállalat szerint a helyszínen senki nem jelezte, hogy azonnali orvosi ellátásra lenne szüksége. Teljes cikk