Az eddigi értékeket akarja erősíteni a SZEF új vezetése
A Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) eddigi fennállása alatt végig sikerült megőriznie a pártoktól való függetlenségét, realitásérzékét, de ha kellett, határozottan kiállt a tagság, a munkavállalók érdekeiért - foglalta össze a legnagyobb szakszervezeti szövetség fontos értékeit Szabó Endre, a közelmúltban leköszönt elnök szerdán, sajtótájékoztatón.
Ezeket az értékeket tovább kívánja erősíteni az új vezetés, amelynek tiszteletbeli elnökként Szabó Endre is tagja - mutatott rá Varga László, a nemrégiben tartott kongresszuson megválasztott új elnök.
Arra a kérdésre, hogy az új elnök személyisége alapján radikálisabb lesz-e a közszféra szakszervezeti szövetségének érdekérvényesítése, Varga László elmondta: a SZEF-ben eddig sem egy-egy személy döntött az érdekérvényesítés eszközeiről, módszereiről, közösségi döntéseket hoztak erről, s ez így lesz ezután is. A radikalizmus egyébként sem lehet cél, csak eszköz egy adott helyzetben - jegyezte meg Varga László.
Szabó Endre elmondta, hogy több mint 40 évet dolgozott a szakszervezeti mozgalomban, ebből 12 évig volt a SZEF elnöke. Mint tiszteletbeli elnök, tagja maradt a vezető testületeknek, de ezt nem kívánja összetéveszteni az elnöki szerepkörrel. Ha viszont kikérik véleményét, vagy valamilyen jószolgálati közvetítésre van szükség, azt örömmel vállalja. Büszke arra, hogy a SZEF-et olyan konstruktív partnernek tartják a tárgyalópartnerek, amelyik nem csak elutasít, hanem szakszerű javaslatokat is tesz, egyezségre törekszik. Ez is egy olyan érték, amit erősíteni kell a jövőben.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?