kapubanner for mobile

Az Electrolux bért és létszámot csökkent

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Eredménytelenek voltak az olasz kormány és az Electrolux eddigi egyeztetései a svéd háztartási gépgyár olaszországi üzemeinek sorsáról. Az Electrolux csökkenteni akarja olasz dolgozóinak bérét és létszámát is.

A római gazdasági fejlesztési minisztériumban éjszaka sikertelenül véget ért tárgyalás februárban folytatódik.

"Az Electrolux érvei nem meggyőzőek. Ha azt akarják, hogy az olasz gyárakban annyit keressenek mint Lengyelországban az összes olasz vállalat bezárhat" - idézte Flavio Zanonato gazdasági fejlesztési miniszter kommentárját a csütörtöki Corriere della Sera napilap gazdasági rovata.

Ernesto Ferrario, az olaszországi Electrolux ügyvezető igazgatója azt hangoztatta, hogy egy mosógép gyártási költsége Olaszországban négyszer annyi mint Lengyelországban. A hűtőgépek gyártása az olasz üzemekben 30 euróval többe kerül mint Magyarországon - hangzott el a SkyTg24 olasz hírtelevízióban.

A 3900 dolgozót foglalkoztató olaszországi Electrolux bejelentette, hogy négy olasz gyárában (Solaro, Forli, Susegana, Porcia) a munkások eddigi havi nettó 1400 eurós fizetését 800 euróra akarja csökkenteni. A dolgozók jelenleg is tartó sztrájkkal válaszoltak.

A tárgyalásokon az Electrolux hajlandóságot mutatott a mérsékeltebb bércsökkentésre, de ragaszkodott a 30 órás munkahéthez, valamint ahhoz, hogy a dolgozók mondjanak le a fizetésemelésekről.

A vállalat a Friuli-Venezia Giulia tartományban levő Porcia hűtőgépgyára bezárására készül, ahol 1100-an dolgoznak. Az olasz sajtó értesülései szerint az Electrolux tervei között szerepel az is, hogy 2016-2017-re a venetói Susegana gyárából 158 ezer hűtőgép gyártását áthelyezik Magyarországra. Ezzel a Suseganában dolgozó ezer munkás létszámát a felére csökkentenék.

2007-2011 között több mint 14 ezerrel csökkent az olaszországi háztartási gépgyártásban dolgozók száma. 2007-ben 54 600 volt a számuk, négy évvel később 40 500.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek