kapubanner for mobile

Az ellenzéki pártok szerint átverés a foglalkoztatottsági sikerkommunikáció

Az LMP szerint a valóságban nem működik a kormány foglalkoztatási sikerpropagandája. A kormány sikerpropagandájától a magyar emberek még nem találnak itthon megélhetést és perspektívát. Az MSZP a kormány eddigi legnagyobb átverésének tartja a Fidesz-kormány 7 százalék alatti munkanélküliségről szóló "sikerkommunikációját".

Az LMP az elvándorlás megfékezése érdekében béremelést és valós munkahelyteremtést sürget.

Szél Bernadett társelnök szerdán közleményben reagált arra, ahogyan a munkaerőpiacért felelős államtitkár értékelte a foglalkoztatási adatokat. Czomba Sándor azt mondta: 1992 óta nem dolgoztak annyian, mint most, több mint 4 millió 200 ezren, a munkanélküliség pedig tíz éve nem volt ilyen alacsony.

Szél Bernadett ugyanakkor - mint tudatta - Borsod-Abaúj-Zemplén, valamint Szabolcs-Szatmár Bereg megyei országjárásán azt tapasztalta, hogy Borsodban az új munkahelyek 91 százaléka közmunkában és nem a nyílt munkaerőpiacon jön létre. Itt a bérek húsz százalékot veszítettek értékükből öt év alatt - fűzte hozzá.

Közölte azt is: a Fidesz-KDNP által kormányzott Magyarországon öt év alatt létrejött munkahelyek fele külföldön és közmunkában jött létre, de ezekben a számokban az alkalmi munka is benne van. A versenyszféra öt főnél többet foglalkoztató, így stabilabb munkahelyeiből azonban mindössze 40 ezer jött létre öt év alatt - mutatott rá.

Bírálta, hogy a kabinet több mint ezermilliárd forintot költött az évek során közmunkára, "hagyja, hogy alkalmazottakat tömegesen közmunkásokra cseréljenek és végignézi, hogy hazánkban továbbra is az unió egyik legalacsonyabb béréért dolgoznak a magyarok, mint ahogy azzal sem foglalkozik, hogy egyre nagyobb az elvándorlás hazánkból". Kifogásolta azt is, hogy mintegy 2,2 millió ember keres a létminimum alatt.

MSZP: átverés a foglalkoztatottsági sikerkommunikáció

Gúr Nándor szocialista országgyűlési képviselő fogalmazott így egy közleményében, amellyel Czomba Sándor munkaerőpiacért is felelős államtitkár napközben tett kijelentésére reagált.

A szocialista politikus szerint azonban kiábrándító képet mutatnak a statisztikák, ha a foglalkoztatottak számából levonják a közmunkások, a külföldön dolgozók és a diákmunkások százezreit, a munkanélküliekhez pedig hozzáadják azokat, akik a "kormány trükkös statisztikájában ma már nem szerepelnek".

Gúr Nándor szerint ezen művelet elvégzése után kiderülne, hogy a valódi munkahelyek száma a mai napig nem éri el a válság előtti szintet sem.

Az ellenzéki képviselő emellett megjegyzi még, "ha a fideszes reformok működnének, akkor nem menekülne tömegesen nyugatra a Balaton melletti vendéglátóegységekből a jól képzett magyar munkaerő, és nem kellene tombolával sorsolni a közmunkásokat Nyíregyházán"."Ráadásul a bérekről még nem is beszéltünk" - zárja közleményét Gúr Nándor.
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
NAV: egyre többen kérik az szja személyi kedvezményt, a NAV most videóval is segít

Egyre többen kérik az szja személyi kedvezményt, és egyre többen tudják, hogy az nemcsak rokkantság vagy fogyatékosság, hanem akár az orvosilag... Teljes cikk

Így változhat a 3%-os hitel a külföldi magyaroknak

A kormányzat jelenleg is vizsgálja, hogyan tudja az Otthon Start hitelprogramot, a fix 3 százalékos hitelt kiterjeszteni és biztosítani a külföldön... Teljes cikk

Hathavi fegyverpénz kapnak a MÁV-csoport biztonsági dolgozói

Egyedi miniszteri döntéssel a MÁV-csoport fegyveres, biztonsági feladatot ellátó munkavállalói is hathavi többletjuttatást kapnak, a fegyverpénz... Teljes cikk