Megjelent: 2 éve

Az emberi tényező egyelőre nem pótolható, a mesterséges intelligencia nem fenyegeti az ügyvédi munkát

Ameddig az igazságszolgáltatás képes túlmutatni a jogszolgáltatáson, az emberi tényezők algoritmusokkal nem pótolhatók a bírói döntéshozatalban - mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke a mesterséges intelligencia és a jog összefüggéséről Kaposváron pénteken.

Senyei György a kaposvári önkormányzat és a hivatásrendek helyi szervezetei által harmincadik alkalommal tartott, Jogi beszélgetések című szakmai konferencia zárónapján arra kérte hallgatóságát, éljenek a mesterséges intelligencia lehetőségeivel, de képezzék magukat, "tartsák meg és kövessék" az emberi intelligenciát, valamint a bírói bölcsességet.

Havasi Dezső, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke úgy vélte, az emberi tényező egyelőre nem pótolható, a mesterséges intelligencia "minket szolgál", nem fenyegeti az ügyvédi munkát, ugyanakkor a klasszikus jogi tanácsadás veszíthet jelentőségéből, induló praxist a jövőben nem érdemes erre alapozni.Az áttörés ott lesz, amikor a döntéshozatalnál meghatározott algoritmusokból felépülő programok precedensek százait elemzik ki és az eredményt a tényállásra alkalmazzák. De az empatikus képesség, az intuíció talán sohasem lesz helyettesíthető, vagy ha igen, akkor már végképp nem lehet igazságszolgáltatásról beszélni - mondta. Úgy vélte, hogy ezért is fontos az ügyvédség állandó önképzése, szervezeti és funkcionális függetlenségének megóvása, továbbá hivatásuk legfőbb értékének, a jogszabályokon és az ügyvédek önkorlátozásra is képes, belső tartásán alapuló közbizalomnak a megőrzése.

Lajtár István, a legfőbb ügyész közjogi helyettese a kiberbűnözésről tartott előadásában arra mutatott rá, hogy az informatikai forradalom árnyoldala egyre nagyobb és néha nyomasztó kihívást jelent az állami, gazdasági szférának, valamint a bűnüldözésnek és az igazságszolgáltatásnak is. Napi szinten szembesülnek azzal, hogy kiberbűnözők állami intézmények, cégek, pénzintézetek informatikai rendszereit támadják, adathalászással vagy más manipulációs technikával szereznek meg fizetési adatokat, rosszindulatú kódokkal, zsarolóvírusokkal jelentős veszélynek teszik ki a társadalom tagjait - mondta. Kiemelte, hogy az elkövetők kézre kerítése a kiberbűnözés három jellemzője - a gyorsaság, az anonimitás és a nemzetköziség - miatt nehéz, így nagy hangsúlyt kell fektetni a bűnüldöző hatóságok nemzetközi együttműködésére, a figyelemfelhívásra, s egyebek mellett a lakosság pénzügyi tudatosságának erősítésére.

A rendőrség 2022-ben a tudatosság erősítésére stratégiai partnerekkel elindította a Kiberpajzs projektet, együttműködési megállapodásokat kötött pénzintézetekkel a sértettek pénzének nyomon követésére, visszaszerzésére, megkezdődött a kibernyomozók képzését is szolgáló Mátrix projekt, az ügyészség pedig már 2014-től határozott lépéseket tett a számítástechnikai bűnözés elleni fellépés támogatására, és létrehozott egy kiberbűnözés elleni hálózatot - sorolta.

Salamon László, az Alkotmánybíróság elnökhelyettese az alaptörvény értékeiről beszélt. Azt mondta, ezen értékek két csoportra oszthatók: az egyikbe a demokrácia, a népszuverenitás, a hatalommegosztás, a jogállamiság, a jogegyenlőség, az alapvető emberi jogok, a másikba a közösségi, a keresztény, a történelmi értékek és a jelen legjellemzőbb kihívásaira adott válaszok, így a költségvetési egyensúly és a környezetvédelem ügye sorolható.

Salamon László a jogállamról azt mondta, annak fogalmi lényege, hogy még az állam sem állhat a jog felett, a jogállam kiteljesedett megvalósulásának eredménye az emberi jogok és a jogrendszer által biztosított jogok maradéktalan érvényesülése. Varga Zs. András, a Kúria elnöke hatékonynak nevezte a jogegységesítést a jogerőről és a rendkívüli jogorvoslatokról tartott előadásában. Rámutatott arra, hogy a jogegységesítés ma már a felülvizsgálati eljárásokban működik, és ennek köszönhetően a Kúria "elenyésző számban" semmisíti meg alsóbb fokú bíróság határozatait.

MTI

  • 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ezek az üzletek nem nyitnak majd ki december 24-én

Egymás után jelentik be a vállalatok, hogy szenteste napján nem nyitnak majd ki üzleteik, hogy dolgozóik pihenhessenek. Teljes cikk

Kutatás: ez hiányzik a mesterséges intelligencia használatához a kkv-knál

Az európai és a magyar kisvállalkozások nagy része szeretné kihasználni a digitális és mesterséges intelligencia (MI) megoldások előnyeit, azonban... Teljes cikk

Felmérés: a dolgozók több mint fele nem kapott fizetésemelést az elmúlt évben

A válaszadók 70%-a egy héten legalább egy nap úgy érzi, hogy elégedett a munkájával - derül ki a PwC friss kutatásából. Teljes cikk