kapubanner for mobile

Az Erzsébet-utalványok felől érdeklődik az Európai Bizottság

A Népszabadság brüsszeli forrásokból úgy tudja, az Európai Bizottság szakértői nemrégiben felvilágosítást kértek a magyar hatóságoktól az Erzsébet-utalványokkal kapcsolatban - olvasható a lap csütörtöki számában.

images

Megkezdődött a már kinyomtatott Erzsébet-utalványok kézbesítése a munkaadóknak - adta hírül a napokban az utalványos rendszer üzemeltetésével megbízott Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA).

A brüsszeli testület azután fordult a magyar hatóságokhoz, hogy panasz érkezett egyes piaci szereplőktől. A Népszabadság információi szerint a bejelentők azt kifogásolták a bizottságnak írott levelükben, hogy az utalványos rendszer üzemeltetésével megbízott hatóságok diszkriminatív gyakorlatot folytatnak, a nemzetközi hátterű áruházláncokat lényegében kizárták az elfogadóhelyek közül.

Tény, hogy az MNÜA, illetve cége, a Nemzeti Üdülési Szolgálat (NÜSZ) Kft. eddig egyetlen külföldi tulajdonban lévő áruházlánccal sem kötött szerződést, míg a hazai láncokkal (CBA, Coop, Real, Arzenal) már tavaly aláírták a megállapodásokat. Az utóbbi időben azonban valami megváltozott, egymástól független forrásokból a Népszabadság úgy értesült, hogy több áruházlánc képviselői is tárgyalóasztalhoz ültek a MNÜA vezetőivel.

Népszabadság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek