Az ukrán menekülteket kizsákmányolják, de többségüknek stabil munkahelye van Csehországban
Folyamatosan csökken a Csehországban élő ukrán menekültek hazatérési kedve - derült ki abból a felmérésből, amelyet a prágai Károly Egyetem szakemberei készítettek.
A Lidové Noviny című lap pénteki és szombati kiadásában ismertetett eredmények szerint míg 2022-ben az ukrán menekültek 75 százaléka nyilatkozta azt, hogy amint engedik a körülmények, visszatér hazájába, 2023-ban már csak 50 százalék ment volna vissza. A megkérdezettek 15 százaléka biztosan vissza akar térni, míg 35 százalék inkább igen, mint nem. Valószínűsíthető, hogy 2024-ben ez az arány tovább csökken - mutatnak rá a kutatók.
Jelenleg mintegy 365 ezer ukrán menekült él Csehországban, ahol lakosságarányosan a legmagasabb a menekültek száma Európában. A felmérésben megkérdezettek 89 százaléka nem ért egyet azzal az elképzeléssel, hogy az ukrajnai háború befejezése után kötelezően el kellene hagyniuk Csehországot és vissza kellene térniük Ukrajnába. Ezzel az elképzeléssel csak 11 százalék értett egyet.
A menekültek 56 százalékának stabil munkahelye van, 21 százalékuk pedig csak időszakosan dolgozik, illetve munkanélküli, míg 18 százalékot a gyermekek és az idősek tesznek ki.
Az ukránok 28 százaléka elégedett munkahelyével, s nem kíván változtatni, 31 százalék dolgozik, de elégedetlen, és szívesen cserélne munkahelyet. A menekültek 77 százalékának az a véleménye, hogy az ukránoknak aránylag nehéz képzettségüknek megfelelő munkát találni. Itt a legnagyobb akadályt a cseh nyelvismeret hiánya okozza.
A szociológusok szerint komoly probléma az is, hogy a munkaadók gyakran kizsákmányolják a ukrán menekülteket, akik alacsonyabb fizetést kapnak, s nehezebb körülmények között és többet dolgoznak, mint a hazai alkalmazottak. A felmérésben ezt a megkérdezettek 26 százaléka ismerte el, de a szociológusok becslése szerint ez a probléma a dolgozó ukránok mintegy 40-59 százalékát érintheti.
Jakub Augusta, a munkaügyi és népjóléti minisztérium szóvivője a lapnak azt mondta, hogy a hivatalok tudnak a problémáról. A munkaügyi ellenőrök tavaly mintegy 8500 személy helyzetét ellenőrizték le, s 24,2 millió korona büntetést róttak ki a munkaadókra - mutatott rá a szóvivő.
A megkérdezett menekültek mintegy fele azt is elmondta: családja otthon, Ukrajnában élő része elvárja, hogy hazatérjen. Az ukrán menekültek hazatéréséhez a cseh állam az idei év elejétől anyagi támogatást is ad, például megtéríti a hazautazás költségeinek egy részét. A Lidové Noviny szerint eddig csaknem félezer menekült élt a lehetőséggel.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egyre több jel utal arra, hogy megtorpant a munkaerőpiac Nyugat-Európában, különösen az iparban. Bár a foglalkoztatottság még magas, a háttérben... Teljes cikk
A PwC amerikai vezetése egyértelművé tette: a mesterséges intelligencia használata nem választás, hanem alapelvárás a dolgozók számára. Teljes cikk
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk
- "Ez nem gazdasági siker, hanem zsákutca" – Kapitány István nekiment a vendégmunkás-rendszernek 2 hónapja
- Szegedi BYD-gyár: külön határátkelési sávot kapnak a külföldről járó dolgozók 2 hónapja
- Miért lett sokkal nehezebb állást találni és miért kellenek a vendégmunkások? 3 hónapja
- Amit eddig nem mertek meglépni: félmillió illegális bevándorló kaphat papírokat 3 hónapja
- Tűzoltás vagy stratégia? Így lehet kockázat a munkaerő-kölcsönzésből 3 hónapja
- 30 órás munka egy óra alatt? Így forgatja fel az AI a magyar toborzást 4 hónapja
- "Valós a félelem" – kemény állítások mérgező anyagokról és vendégmunkásokról a CATL–nál 4 hónapja
- Ekkora lesz a a vendégmunkás kvóta 2026-ban 5 hónapja
- Meglepő eredmény: az ukrán menekültek több adót fizetnek, mint amennyi segélyt kapnak 5 hónapja
- Félelmek és megoldások a Fülöp-szigeteki munkavállalók alkalmazása kapcsán 7 hónapja
- "Gondoskodó szülőként" kell bánni a külföldi munkavállalókkal 7 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?