kapubanner for mobile

Bajnai: Vissza kell adni a munka becsületét!

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Magyarország jövője azon fog múlni, hogy végre helyre tudjuk-e állítani a munka becsületét - jelentette ki a Bajnai Gordon miniszterelnök a győri Széchenyi István Egyetemen tartott előadásában csütörtökön.

Bajnai Gordon - utalva arra, hogy a munkaképes lakosság 56-57 százaléka dolgozik - azt mondta: ez elképesztően alacsony arány.
A miniszterelnök a következő kormányok feladataként említette a munkahelyteremtés ösztönzését és a munka iránti bizalom helyreállítását.

Ez utóbbira "van esélyünk, ha van hitünk hozzá, hogy végigmenjünk azon az úton, amin most, a válság hatására, kicsit recsegve-ropogva, nyögvenyelősen, de a kényszer hatására jó irányban, elindultunk" – jelentette ki Bajnai Gordon.

Mint mondta, a válság miatt a legtöbb munkahely nem a kevésbé fejlett térségekben, hanem a legelőrébb járó, az európai gazdaság rendszerébe leginkább integrálódott vidékeken - így Közép- és Nyugat-Magyarországon - szűnt meg, de épp ezek a térségek lesznek azok, ahol a leginkább és a leggyorsabban beindul majd a fejlődés.

"Ennek már látszanak a nyilvánvaló jelei" - mondta, megemlítve, hogy fokozódik a nemzetközi érdeklődés Magyarország iránt, ennek pedig az az oka: értékelik, hogy lényegesen versenyképesebb lett az adórendszer, csökkent a bürokrácia, és jelentős pénzek kerültek az oktatásfejlesztésbe.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek