Bányabezárás: egy újabb bányászati szakma tűnik el?
A Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete (BDSZ) szerint a Mal Zrt. halimbai bányaüzemének bezárásával egy újabb bányászati, alágazati szakmakultúra tűnik el.
A szakszervezet csütörtökön közölte: sajnálattal értesült a cég bejelentéséről, miszerint februárban befejeződik a kitermelés a halimbai bányaüzemben, és a döntéssel 200 dolgozó munkahelye szűnik meg.
A BDSZ és a helyi szakszervezet is korábban a kormányzathoz fordult segítségéért, mert álláspontjuk szerint a zsinóráram kedvezmény, a szén-dioxid-kvóta támogatás, valamint a 135 milliárd forintos környezetvédelmi bírság eltörlése is lehetőséget teremthetett volna a mostani drasztikus lépések elkerülésére, a termelési folyamatok modernizálására. A közleményben kiemelik, hogy a korábbi években a hitelfelvételi lehetőség hiányában a bányaberuházások elmaradtak, ez vezetett ahhoz, hogy mostanra - a társaság vezetésének közlése szerint - a halimbai bauxitbányászat folytatására nincs lehetőség.
A szakszervezet helyi szervezeti egysége, a Bakonyi Bauxitbánya Szakszervezeti Tanácsa folyamatosan tárgyal a társaság menedzsmentjével annak érdekében, hogy a munkavállalók érdekeit megfelelően képviseljék, és a bányászok számára megfelelő segítséget tudjanak adni nehéz élethelyzetükben - áll a BDSZ közleményében.

- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon