Befektetőket hoz az autópálya Nyíregyházára
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatNyolc hónapos csúszás után végre birtokba vehetik a szabolcsiak a Nyíregyházát a fővárossal összekötő autópályát. Az M3-as legújabb, Görbeháza és Nyíregyháza közti szakaszra már tavaly óta számítottak a befektetők, a betelepülő két nagy cég (az Electrolux és a Flextronics) mellett számos kisebb vállalkozás kezdte meg a környéken működését.
Az Electrolux például 67 millió euró értékű beruházást valósított meg, a hűtőgépgyárban jelenleg már 1700 főt foglalkoztat, s bár a Flextronics visszavett termeléséből és most csupán legógyártással foglalkozik, így is 400-500 főnek ad munkát. Arról nem is beszélve, hogy mindkettőjük beszállítója az a Jászplasztik Kft., amely szintén mintegy 400 főt foglalkoztat.
A városi közgyűlés a napokban határozott arról, hogy egy 4540 négyzetméteres ipari parki területet értékesít a FORR-Lab Kft.-nek, hogy ott egy kétezer négyzetméteres csarnokot épít fel az SGS Hungária Kft. számára, amely biodízel, illetve etalon vizsgálatokat végeztet majd mintegy 40 fővel.
Diczkó József, a Nyíregyházi Ipari Park Kft. ügyvezetője a Napi Gazdaságnak elmondta, hogy az egyre növekvő befektetések miatt mintegy kétmilliárd forintos beruházással duplájára emelik az ipari park területét. A tervek szerint a 107 hektáros bővítést egy egymilliárd forintos uniós támogatásból fogják fedezni, amelyhez egy projektcégen keresztül teremtik elő a saját erőt. A város reményei szerint a területen a nagyobb hozzáadott értéket előállító vállalkozások jelennek majd meg.
Napi Gazdaság

- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc