A PM fokozott figyelemmel kíséri az Electrolux-dolgozók sorsát
A tárca szerint a legfontosabb, hogy a dolgozóknál a munkából-munkába elv érvényesüljön.
A porszívógyártást és a szabadonálló hűtőgépek gyártásának jelentős részét ugyanis a versenyképesség fokozása érdekében Jászberényből külső partnerekhez szervezi át a cég, az átszervezésre és a termelés-áthelyezésre 2020-tól kerül sor. Az Electrolux Group kedden bejelentette azt is, hogy nyíregyházi hűtőgépgyárában csaknem 100 millió eurós befektetést tervez 2020 és 2023 között.
A PM szerint a cég dolgozóinak újbóli munkába állását segítheti, hogy csak Jász-Nagykun-Szolnok megyében mintegy 5 ezer betöltetlen versenypiaci álláshely van a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat augusztus végi adatai szerint. Az elbocsátott munkavállalók elhelyezkedését könnyítheti, hogy a megye is egyike azon térségeknek, amelyekben már elindult a munkaügyi hivatalok hatékonyságát, illetve a vállalatokkal való szoros kapcsolattartást erősítő munkaerő-piaci reformprogram. Ennek keretében az érintett munkavállalók elhelyezkedését szükség esetén átképzésekkel, munkaerő-közvetítéssel, illetve különböző munkaerő-piaci programokba való bevonással is segítik.
A legfontosabb, hogy a dolgozóknál a munkából-munkába elv érvényesüljön, ennek érdekében állásbörzék szervezése, folyamatos ügyfélszolgálat biztosítása, csoportos tájékoztatók tartása, illetve a környező munkáltatók felderítése is megvalósulhat a kormányhivatallal együttműködésben. A kormányzat mobilitási támogatásai szintén könnyíthetik a dolgozók újbóli munkába állását - írja közleményében a tárca.
Az Electrolux évente több mint 60 millió háztartási és professzionális készüléket értékesít több mint 150 országban. Az Electrolux csoport forgalma 2018-ban 12,4 milliárd euró volt, alkalmazottainak száma 54 ezer. Az Electrolux-csoport 1991-ben vásárolta meg a Lehel Hűtőgépgyárat, 1998-ban porszívógyárat nyitott Jászberényben, majd 2005-ben zöldmezős beruházással hűtőszekrénygyárat épített Nyíregyházán.
MTI
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk
A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk
Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk
- Aki nem használ AI-t, azt elküldik az amerikai PwC-től 3 hete
- AI miatti leépítések: ezek a cégek csökkentik a létszámot – akad egy kivétel is 4 hete
- A DK felszólítja Csányi Sándort, hogy fejezze be az OTP-nél a tömeges kirúgásokat 2 hónapja
- Munkaadói felmondás nyugdíj előtt állóknak: erre kell figyelni! 2 hónapja
- Több ezer fős leépítés jön ennél a cégnél, mert egyre kevesebben söröznek 2 hónapja
- 900 dolgozótól válna meg a Dacia 2 hónapja
- Újabb cég rúg ki több száz embert az AI miatt 3 hónapja
- Immár hivatalos, hogy 16 000 munkahelyet szüntet meg az Amazon 3 hónapja
- Újabb leépítési hullám az Amazonnál – Ezreket küldhetnek el 3 hónapja
- 72 dolgozó sorsa lett kérdéses a Szőlő utcai javítóintézet ügyében 3 hónapja
- Nyolcszáz ezer dollárt kalapoztak össze a gyári munkásnak, akit azért rúgtak ki, mert szidta Trumpot 3 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?