Nyolcszáz embert bocsát el az Electrolux Jászberényben
Az Electroluxnál történő átszervezésekre a versenyképesség fokozása érdekében van szükség.
Mintegy nyolcszáz embert bocsát el az Electrolux Jászberényben, erről kedden tájékoztatták az érintetteket - közölte a cég közleményben az MTI-vel. A porszívógyártást és a szabadonálló hűtőgépek gyártásának jelentős részét Jászberényből külső partnerekhez szervezi át az Electrolux Group a versenyképesség fokozása érdekében, az átszervezésre és a termelés-áthelyezésre 2020-tól kerül sor. A jászberényi szervezetátalakítás körülbelül 800 Electrolux dolgozót érinthet - írták.
Az Electrolux Group kedden bejelentette azt is, hogy csaknem 100 millió eurós befektetést tervez a nyíregyházi hűtőgépgyárában 2020 és 2023 között. Ez a legnagyobb volumenű Electrolux-beruházás Magyarországon, mióta a cég 1991-ben megkezdte működését az országban - tették hozzá.
Gönczy Sándor, az Electrolux Lehel Kft. ügyvezető igazgatója, aki egyben az Electrolux európai alelnöke a közlemény szerint azt mondta: tudják, hogy a jászberényi átszervezés sok dolgozójuk számára nehéz helyzetet teremt. "Büszkék vagyunk kollégáink tapasztalatára és az elért eredményeikre, és minden erőnkkel azon vagyunk, hogy az érintett munkatársainkat támogassuk"- fogalmazott. A dolgozói érdekképviseletet már tájékoztatták terveikről, s velük együttműködve tisztességes és méltányos szociális megállapodás kialakításán dolgoznak - tette hozzá Gönczy Sándor.
Az átszervezés tervét a vállalat helyi üzemi tanácsával is egyezteti az Electrolux Lehel Kft. vezetősége - közölték. Továbbá az Electrolux felveszi a kapcsolatot a helyi munkaügyi hivatallal, hogy az érintett dolgozók munkaerőpiacon történő elhelyezkedésére tervet dolgozzon ki. A kölcsönzött munkavállalók szerződését a mindenkori piaci igények figyelembevételével vizsgálják felül.
Az üzleti átszervezésnek semmilyen hatása nincs az Electrolux-termékek kiszállítására, valamint a cég ügyfeleire és fogyasztóira - írták. Az Electrolux Group hűtőgépgyártó üzemei a jövőben a felső kategóriás, szabadonálló hűtő-, fagyasztó-, és alulfagyasztós kombi hűtőgépek, valamint a beépíthető termékek gyártására fókuszálnak, melyekre növekvő kereslet van az európai piacon.
A jászberényi és a nyíregyházi üzem is fontos szerepet játszik majd a felső kategóriás termékek gyártásában. Ezzel egyidőben az Electrolux egyes hűtőgépek gyártását - mint például a fagyasztóládákét és a felülfagyasztós termékekét - 2020-tól megszünteti, és az ezt helyettesítő új termékek gyártását külső partnerekkel együttműködve oldja meg.
A nyíregyházi beruházás összegét az Ipar 4.0 szabványoknak megfelelő digitális, ipari automatizációs és robot technológiák beszerzésére és alkalmazására fordítják. Az üzemben nagyrészt intelligens, okos berendezések készülnek majd. Az Electrolux évente több mint 60 millió háztartási és professzionális készüléket értékesít több mint 150 országban. Az Electrolux csoport forgalma 2018-ban 12,4 milliárd euró volt, alkalmazottainak száma 54 ezer.
MTI

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?