Belügyminisztérium: megkapják járandóságukat a közmunkások
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMegkapják munkabérüket azok az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóságnál dolgozó közfoglalkoztatottak is, akik még nem vették kézhez járandóságukat - derül ki abból a közleményből, amelyben Samu Attila, a Belügyminisztérium miniszteri főtanácsadója reagált Nyakó István szocialista országgyűlési képviselő hétfői, Miskolcon tartott sajtótájékoztatójára.
Nyakó István azt mondta, hogy a 47 ezer forintos bérét sem kapta meg sok közfoglalkoztatott Borsod-Abaúj-Zemplén megyében és Heves megyéből is kapott hasonló tartalmú jelzéseket. A miniszteri főtanácsadó emlékeztetett: a közfoglalkoztatottak munkaszerződésében rögzített közfoglalkoztatási bér kifizetésének szabályait kormányrendelet szabályozza. A szabályozás szerint a havi közfoglalkoztatási bér kifizetése heti bérrészletekben történik azzal a kivétellel, hogy amennyiben a közfoglalkoztatás "törthéten kezdődik, úgy a törtheti időszakra vonatkozóan a kifizetés csak a munkakezdést követő második teljes héttől kezdődően történhet" - írta.
Samu Attila tájékoztatása szerint az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság az országos közfoglalkoztatási program keretében 3.300 közfoglalkoztatottat foglalkoztat, akik közül 2.900 ember részére kellett bérfizetést teljesítenie. A 2.900-ból 2.500 már megkapta munkabérét, 2012. március 14. napjáig további 27 ember részére történik bérkifizetés, a 13. héten pedig a fennmaradó 373 kapja kézhez közfoglalkoztatási bérét - áll a közleményben. A miniszteri főtanácsadó kitért arra is: 27 ember esetében volt megállapítható, hogy "egyfajta vis maior helyzet alakult ki, mert a közfoglalkoztatottak iratanyaga hiányos volt, és ez mind ez ideig nem tűnt fel senkinek, illetve a bérszámfejtők betegállományba kerültek".
Minden esetben - így a fennmaradó 373 ember esetében is -– figyelembe kell venni, hogy a bérszámfejtés és a munkabér átvétele időben elkülönül egymástól. Például aki postai úton kapja kézhez munkabérét, átlagosan öt nappal később jut a pénzéhez, mint aki a banki átutalást választja - zárta közleményét.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?