Bemutatkoznak a BME üzleti mesterszakjai
A Műegyetem Gazdaság és Társadalomtudományi Karának Üzleti Tudományok Intézete 2011. február 3-án 15 órától nyílt napot tart. A rendezvény során az érdeklődők általános betekintést kaphatnak a BME üzleti mesterszakjai - pénzügy, vezetés és szervezés, műszaki menedzser, MBA és számvitel - felépítésébe.
Az intézet nem csak közgazdász alapszakos hallgatókat vár, hiszen sok munka számos kiegészítő területe hasznossá teszi valamilyen üzleti jellegű diploma megszerzését. Gazdasági alapszakon végzetteken kívül természettudományi, műszaki, orvosi vagy jogi diplomával rendelkezőket is várnak, sőt a bölcsészdiplomával rendelkező jelentkezők sincsenek elzárva az üzleti mesterképzésektől.
Ma egy egyetemistának a korábbinál több lehetősége van arra, hogy más szakterületen fejezze be az egyetemet, mint ahol elkezdte. Ahhoz, hogy egy mesterszakra felvételizzen valaki, arra van szükség, hogy az Oktatási Minisztérium által meghatározott Képzési és Kimeneti Követelmények alapján, a mesterszak által megkövetelt témakörökben rendelkezzen bizonyos mennyiségű kredittel.
Az Üzleti Tudományok Intézete a weboldalán keresztül segíti az érdeklődőket abban, hogy megtudják, eddigi tanulmányaik lehetővé teszik-e, hogy a kiválasztott szakra felvegyék őket.
A nyílt nap helyszíne a Műegyetem Q épülete, a Magyar tudósok körútja kettes szám alatt.
A nyílt napra - egészen a rendezvényt megelőző napig a www.mesterek.bme.hu címen lehet regisztrálni.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?