Bemutatkozott a magyar közmédia vajdasági partnere, a Pannon RTV
Bodzsoni István, a médiaház igazgatója elmondta a szabadkai Pannon RTV egyik alapvető feladata, hogy híd legyen a szerb és a magyar kultúra és társadalom, valamint a két ország közszolgálati médiája között - írja az MTI.
Bodzsoni István rámutatott: a Pannon RTV igyekszik minél közelebb kerülni a szerb és a magyar közösséghez. "Tudjuk, hogy a politikai és gazdasági kapcsolatok kiemelkedően jók Magyarország és Szerbia között, és a Pannon RTV igyekszik ezt a média eszközeivel kiegészíteni, hogy ez a kapcsolat megfelelő nyilvánosságot kapjon mindkét országban" - mondta az igazgató.
Kiemelte, fontosnak tartja, hogy a Pannon RTV-ben a magyar értékek mellett be tudják mutatni a szerb kulturális értékeket is, illetve segítségükkel a szerb közmédiában is megjelenhetnek azok az értékek, amelyek a magyarság számára fontosak.
A Pannon RTV a szerb és a magyar közszolgálati média együttműködő partnere, így a legfontosabb magyar vonatkozású hírek megjelennek a szerb sajtóban, és a szerbiai események helyet kapnak a magyar közmédiában - tette hozzá a médiaház vezetője. A Pannon RTV a magyar közszolgálati média együttműködő partnereként naponta 5-6 tudósítást küld Budapestre, ahol ezek a tartalmak a Kossuth Rádióban és a magyar közszolgálati televízió különböző csatornáin jelennek meg. "Ezek az anyagok híven tükrözik azt a közeget, amelyben a vajdasági magyarok élnek" - szögezte le Bodzsoni István.
A Pannon RTV 2006-ban kezdte meg sugárzását, azóta a Vajdaság legnézettebb és leghallgatottabb médiumává vált. A médiaház azzal az elsődleges céllal alakult, hogy fejlessze a Vajdaságban a magyar nyelvű tájékoztatást, és hozzájáruljon a vajdasági magyarság közösségként való megmaradásához, társadalmi felzárkózásához. Műsorait magyar nyelven, illetve magyar nyelvre feliratozva sugározza a Vajdaság teljes területén. A televízió műsora mintegy százezer háztartásba jut el.
A közelmúltban a magyar kormány támogatásával elkezdődött a Pannon Médiaház építése Szabadkán. Ez a médiaközpont egyesítené a Pannon RTV-t, vagyis a televíziót, két rádióadót és az internetes portált, valamint helyet adna az egyetlen vajdasági magyar napilapnak, a Magyar Szónak, illetve a Hét Nap című hetilapnak.
A munka várhatóan a jövő tavasszal kezdődhet meg a médiaközpontban, amelynek létrehozása Bodzsoni István szerint azért is fontos, mert a régióban ez lesz az első kisebbségi médiaközpont, amely nemcsak a saját közösségének az igényeit elégíti ki, hanem biztosítja a hidat és az együttműködési utat a szerb és a magyar főváros között.
MTI

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?