Béremelés a szociális területen
Bérpótlékot kapnak a szociális, a gyermekvédelmi és gyermekjóléti ágazatban dolgozók januártól.
Az ágazati bérpótlék összege személyenként 5-11 százalékos béremelést jelent, ami havi 6-17 ezer forinttal emeli meg a szociális, a gyermekvédelmi és gyermekjóléti területen dolgozók fizetését.
A terület dolgozói tavaly év végén már tüntettek is béremelést követelve.
Az érintettek a magasabb összeget először márciusban kapják majd meg, de az visszamenőleg, tehát már a januári bérükre is vonatkozik.
A kormány 9,2 milliárd forintot különített el az ágazati béremelésre.
Balog Zoltán emberi-erőforrás miniszter az intézkedés bejelentésekor azt mondta, a szociális szférát érintő életpályamodellt kell kidolgozniuk, annak első lépése a béremelés.
Ez összesen mintegy 73 ezer szakdolgozót és körülbelül 20 ezer technikai munkatársat jelent.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?